"A család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása"
Demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének keddi kerekasztal-beszélgetésén.
Dátum: 2013-05-07 21:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:22.610926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA miniszterelnök arról beszélt, hogy Európában Magyarország sikereinek elismerése helyett "egyfajta feketebárány-szerepet akarnak ránk erőltetni". "Európa, bár pénzügyi-gazdasági mutatóinkat nem tudja nem elismerni, mégis fúj ránk, és arra kell készülnünk, hogy a következő időszakban is szálkának számítunk majd az európai elit, nem az európai emberek, az európai elit jelentős részének szemében."
\xa0\xa0\xa0
Szavai szerint a vita középpontjában a család áll, hiszen az új alaptörvényben rögzítették a házasság és a család védelmét, amiért "talán nem várt, de mindenképpen megdöbbentő támadásokat kaptunk Nyugatról". Ezek a más együttélési formákat választók jogainak sérelmét vélelmezték.
\xa0\xa0\xa0
"Négyezer éves hagyományt védünk"', '"A mi álláspontunk sziklaszilárd, kibillenthetetlenek vagyunk ebben az ügyben, a mi megoldásunk és alkotmányos szabályunk nem irányul senki ellen, mi egy négyezer éves hagyományt védünk" - mondta az ó- és az újtestamentumi tradícióra utalva, amely szerint a házasság férfi és nő közössége.\t\t\t\n']
['\n\t\t\n\t\tHozzátette, Európában már régebben kialakult "egy nagyon erős lobbi, amely igyekszik a kontinensünket a saját, szekuláris és családellenes látomásának hálójába keríteni", nem is sikertelenül, hiszen a 20. század utolsó harmadára először alakult ki Európában olyan rendszer, amely a "rokonsági kapcsolatok fontosságát és a családot alá tudta volna aknázni", népességcsökkenést érve el.
\xa0\xa0\xa0
Holott "a család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása", és "akármilyen is lesz az európai világ a válság után, az csak a családra épülhet" - mondta.\xa0Orbán Viktor 25 pontban összegezte a kormányzat eredményeit, elsőként a rezsicsökkentést, közvetlenül utána a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a minimálbér-emelést említve.
\xa0\xa0\xa0
"Úgy akarunk erős és sikeres Magyarországot felépíteni, hogy annak gerince egy erős és sikeres középosztály legyen" - fogalmazott a kormányfő, ezzel magyarázva, hogy a kabinet intézkedéseinek jelentős hányada e réteg megerősítését szolgálta.
\xa0\xa0\xa0
Példátlan teljesítmény az elmúlt három év alatt', 'Mint mondta, "Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól"; ez utóbbinak akkor felel meg, ha "mindenki képes arra, hogy a családját biztonságosan eltarthassa a munkájából".\t\t\t\n']
['\n\t\t\n\t\tAz ország eközben példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: a saját lábára állt, míg egyre több uniós tagállam megy be segélyprogramokba, Magyarország ezeket, egyetlenként, épp maga mögött hagyta, a piacról sikerül ellátnia magát pénzzel, jól alakul a külkereskedelmi mérleg, az export szárnyal, az államadósság csökken - sorolta.', 'Idén "lesz gazdasági növekedés minden nemzetközi és hazai előrejelzés szerint, a vita csak az, hogy mekkora, szerintem el fogja érni az egyszázalékos szintet", jövőre pedig tovább emelkedik, és talán "még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban növekedni" - vélekedett Orbán Viktor.
\xa0\xa0\xa0
"A baloldal 2010-ben vétóerejét is elveszítette"', 'Előzőleg Harrach Péter, a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az eseményen arról beszélt, amíg kitart a Fidesz kereszténydemokrata iránya mellett, a pártnak helye van ebben a szövetségben, amelynek tagjait a közös nemzeti célok kapcsolják össze a "zavaros és ellenséges világban".\t\t\t\n']