Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárd forintból újult meg Elek és Gyula között az országos közút

Mintegy 523 millió forintból újult meg a közelmúltban Elek és Gyula közötti a 4444-es útszakasz, melyet már az elmúlt év végén birtokába vehettek a térségben élők. Május 8-án azonban, Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára részvételével ünnepélyesen is átadták a forgalomnak a 6,3 kilométernyi útszakaszt - közölte portálunkkal a Békés Megyei Önkormányzat.


Dátum: 2013-05-09 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:37.192463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatásuk szerint az Új Széchenyi Terv keretében megújult országos közút 4-es kilométerszelvénytől a 10,3 kilométerszelvényig tartó útszakasza új útalapot kapott, megerősítették az aszfaltrétegét, kiépítették a szükséges forgalomtechnikai és biztonsági elemeket, illetve tartós kivitelű burkolati jeleket is felfestettek a teljes felújított szakaszon.

Dr. Fónagy János szerint a felújított összekötő út elsősorban azok számára fontos, akik naponta használják azt, ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számításai alapján csaknem 40 ezer ember utazási komfortját teheti kényelmesebbé a hétköznapok során.

Az út 4-es kilométer szelvényénél megtartott ünnepélyes szalagátvágáson Dr. Fónagy János parlamenti államtitkár mellett Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Kovács József és Gajda Róbert, a térség országgyűlési képviselői, Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere, Virág Mihály a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója és Pluhár László Elek város polgármestere voltak jelen.

Kapcsolódó elemek