Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Van helye a politikában, aki ilyen károkat okoz?

A jogszabályi háttér megteremtését követően, várhatóan nyár elején megkezdődhet a Hajdú-Bét-ügyben kárt szenvedett baromfitenyésztőknek szánt mintegy 200 millió forint kiutalása - jelentette be Pósán László fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.


Dátum: 2013-05-09 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:39.388648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tHangsúlyozta, hogy elsőként az a körülbelül száz gazdálkodó kap fejenként mintegy 2 millió forintot, aki közvetlen kapcsolatban áll a Hajdú-Bét Rt.-vel. Az ügynek azonban összesen - közvetett szerződéses kapcsolatokon keresztül - mintegy 500 család látta kárát, nekik bonyolultabb, sok esetben személyre szabott konstrukcióban tudnak majd segítséget nyújtani - mondta.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Pósán László szerint a parlamentnek akár gyorsított ügymenetben, sürgősséggel kell megteremtenie a megfelelő jogszabályi környezetet ahhoz, hogy a kifizetéseket a Vidékfejlesztési Minisztérium mihamarabb el tudja végezni.\xa0Ez várhatóan nyár elejére fejeződik be - fűzte hozzá.\xa0\xa0', 'Megfogalmazása szerint azonban "nincs az a pénz", ami visszaadná az elvesztegetett éveket vagy az öngyilkosságba menekült szeretteiket a károsultaknak, így ez nem is tekinthető valódi kárpótlásnak. A debreceni kormánypárti képviselő azt különösen fájónak nevezte, hogy a termelők nemcsak a Hajdú-Bét irányába teljesítették szerződéses kötelezettségeiket, hanem az államnak is befizették előre a közterheket, így duplán károsultak.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Ehhez kapcsolódva megjegyezte: "ez az a dimenzió, ami miatt a Hajdú-Bét károsultjainak a kérdése másabb." Pósán László felidézte a tulajdonos Wallis-cégcsoportot korábban vezető Bajnai Gordon szavait, miszerint "nem értettünk hozzá."\xa0"Én sem értek a tengerhajózáshoz, de eszembe sem jut tengerhajózási vállalatot alapítani" - vont párhuzamot a politikus.\xa0\xa0\xa0\xa0', '"Most lettünk rá képesek"', 'Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón felidézte a Hajdú-Bét-ügy részleteit. Kifogásolta, hogy az 1990-es években a legjelentősebb állami vállalatok, bányák a Hajdú-Bét-előd Barneválhoz hasonlóan minden szabályozás és kötelezettségvállalás nélkül kerültek legtöbbször saját menedzsmentjük tulajdonába.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A Hajdú-Bétről szólva - nevének kimondása nélkül - utalt Bajnai Gordonra, feltéve a kérdést, hogy "aki a gazdasági élet területén ilyen károkat okoz, embereket, családokat tesz tönkre és aki ilyen erős gazdasági erővel bír, annak mi helye van a politikában?"\xa0\xa0 Tasó László közölte: a Hajdú-Bét károsultjainak ügyével kapcsolatban többször olvasott már olyan kérdést, hogy miért most foglalkozik vele a Fidesz.

\xa0\xa0\xa0\xa0

"Azért, mert a magyarországi állapotok és a magyar emberek teljesítménye most tette az országot olyan helyzetbe és most hozta abba a stádiumba, hogy foglalkozhatunk ilyen dolgokkal is" - mondta. Véleménye szerint erkölcsi kötelességük minden sérelmet és hátrányt orvosolni, ha képesek rá.\xa0"Most lettünk rá képesek" - szögezte le.']

Kapcsolódó elemek