Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Agrya programjában 43 fiatal ismerkedhet a mezőgazdasággal

Az idén 43 városi fiatal ismerkedhet a mezőgazdasággal a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) Vidék Kaland Programjában - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2013-05-09 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:43.736985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a résztvevőket 142 jelentkezőből választották ki. A "kalandorok" között van matematikus, webprogramozó, dramaturg, néprajzkutató és a VM egyik munkatársa is.

A 35 év alatti fiatalok június közepe és augusztus vége között öt napot tölthetnek munkával magyarországi családi gazdaságokban. A fogadó helyszínek között dinnyetermesztő, szőlész-borász, juhtenyésztő, és őshonos fajták tartásával foglalkozó gazdaság is megtalálható. Székelyföldre pedig tízen utazhatnak, ők 2013. július 21-31. között vendégeskednek tíz napot székelyföldi termelőknél.

Az Agrya 2011-ben az Európai Bizottság támogatásával indította el a Vidék Kaland Programot. 2012-ben a program megnyerte az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának (DG AGRI) versenyét, amelyet a Közös Agárpolitikához (KAP) kapcsolódó kommunikációs programoknak hirdettek meg a KAP 50. évfordulójára.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 6 millió forinttal támogatja a kezdeményezést. Az összeg a székelyföldi szervezéshez, a kommunikációs felületek, weblapok fejlesztéséhez, valamint kisfilmek készítéséhez ad segítséget.

Kapcsolódó elemek