Czomba: Nőhet a szabad vállalkozási övezetek száma
A kormány növelheti a szabad vállalkozási övezetek számát - számolt be a kabinet döntéséről a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára pénteken Berettyóújfaluban.
Dátum: 2013-05-10 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:53.671276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányhatározat módosításának eredményeként a mindenkori kormánynak lehetősége lesz arra, hogy a jelenleg 47 szabad vállalkozási övezet mellett - különféle gazdaság-, társadalom-, vagy foglalkoztatáspolitikai szempontok figyelembevételével - újabbakat jelöljön ki - mondta az államtitkár egy, a munkahelyteremtésről és -védelemről rendezett konferencián. Közlése szerint jelenleg 903 település tartozik a 47 szabad vállalkozási zónába; ez a szám a mostani kormánydöntés eredményeként több mint 100 településsel bővül a közeljövőben. A vállalkozási övezetekkel kapcsolatos feladatokat - a módosított kormányhatározat értelmében - a megyei önkormányzatok fejlesztési munkaszervezeteihez telepítik.
Czomba Sándor kérdésre válaszolva kifejezetten sikeres programnak nevezte a munkahelyvédelmi akciótervet: márciusban 650 ezren dolgoztak e támogatott formában az érintett korosztályokból. Emlékeztetett arra, hogy az akcióterv a 25 évnél fiatalabbakat és az 55 évnél idősebbek védi, illetve a 25-54 év közötti szakképzetlen emberek foglalkoztatását támogatja. Ez a munkáltatónak személyenként 100 ezer forintig 28,5 százalékos támogatást, vagyis évi 174 ezer forintot jelent - közölte a politikus.
A fórumon Czomba Sándor ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: dolgoznak azon a törvénymódosításon, amely lehetővé tenné a távoli munkahelyre járók közlekedési támogatását. Szavai szerint ha meg tudják teremteni ennek a jogi és financiális hátterét, őszre előkészítik a foglalkoztatási törvény ilyen jellegű módosítását.