Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább nőtt Zalaegerszeg vagyona

Az új beruházások, az utak, intézmények felújítási, karbantartási, munkálatainak eredményeként Zalaegerszeg vagyona elérte a 105 milliárd forintot, ez az előző évhez képest több mint egyszázalékos növekedést jelent - közölte Balaicz Zoltán alpolgármester (Fidesz-KDNP) pénteken sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-05-10 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:54.694639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt években a városnak nem volt sem működési hitele, sem hiánya. A gazdasági helyzetet tovább javította a kormány több mint 800 millió forintos támogatása, amelynek eredményeképpen az idei év jó kondíciókkal kezdődhetett el - ismertette az alpolgármester. Szólt arról is, hogy a városban tovább csökkent a bűnözés. Az önkormányzati támogatásnak köszönhetően sikerült növelni a körzeti megbízottak létszámát, a kamerarendszer korábban elkezdett kiépítése mellett további informatikai fejlesztésekkel támogatták a rendőrség munkáját.

Az oktatásról szólva kiemelte: annak ellenére, hogy csökken a gyermeklétszám, a zalai megyeszékhelyen szakképzési ösztöndíjnak köszönhetően egy szakmunkás- és egy szakközépiskolai osztállyal sikerült növelni a gépészeti tanulók létszámát. A város idén négymillió forintot különített el szakképzési ösztöndíjra, a pályázó diákok havi 6-15 ezer forint közötti összeghez juthatnak.

Kapcsolódó elemek