"A baloldalnál nincsen határ lefelé"
Az a szakmainak álcázott eljárás, amely Magyarországgal szemben folyik, nem túlzottdeficit-, hanem rezsieljárás, nem szakmai, hanem kifejezetten politikai eljárás - jelentette ki Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2013-05-10 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:55.103908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt már tudjuk, hogy a baloldalnál nincsen határ lefelé. A maffiabaloldal az alvilággal is kész volt lepaktálni, ha a választások érdekében erre volt szükség – mondta Zsigó Róbert hozzátéve, végiggondolva nem meglepő mindaz, ami 2010 óta folyik Magyarország ellen, „amikor is a külföldi hathatós nyomásra arra játszanak a baloldalon, hogy mesterségesen gyártsanak Magyarország ellen a kormányról és a törvényekről hamis információkat és jelentéseket, csak azért, hogy meggyengítsék a jelenlegi kabinetet". Azt, amelyik a magyar emberek érdekeit képviseli - húzta alá a politikus.
Zsigó Róbert szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy „a magyar baloldal hathatós közreműködésének köszönhetően” egy olyan országgal szemben indul megint egy igazságtalan eljárás, „amely az elmúlt három évben jól, az európai országokhoz képest jobban teljesít a költségvetési hiány és a gazdasági válság hatásainak kiküszöbölése területén”. A baloldal nap, mint nap bebizonyítja, hogy semmi sem változott. Sem erkölcsében, sem gazdasági érdekeiben, sem a szereplőket tekintve. Ugyanazokkal állunk szemben, akik a Gyurcsány-Bajnai-korszakban is mindig a külföldi érdekeket képviselték, mindig külföldi multicégek, pénzügyi körök és soha nem a magyar emberek oldalára álltak – jelentette ki Zsigó Róbert. Leszögezte: a magyar kormány kitart az idősek, a fiatalok és a magyar családok érdekeinek védelme és a rezsicsökkentés folytatása mellett.
Zsigó Róbert Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentése kapcsán megfogalmazott ellenzéki véleményekre reagálva azt mondta, „a baloldali szervezeteknek mindenről a megszorítás jut az eszükbe, viszont mindig elfelejtik azt, amit ők 2002 és 2010 között csináltak”. A Fidesz szóvivője ide sorolta, hogy a baloldali kormányok elvették a 13. havi nyugdíjat, csökkentették a gyes időtartamát, olyan terheket róttak a folyamatos energiaár-növeléssel magyar családokra, amely szinte elviselhetetlen volt számukra. Zsigó Róbert szerint a baloldal ugyanerre készülne, ha kormányra kerülne, hiszen „ők azok, akik csökkenteni kívánják a bankadót, a minimálbért és az emberek helyett megint a külföldi érdekek oldalára állnának”.
Zsigó Róbert megerősítette Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének csütörtökön, a párt elnökségi ülését követően tett kijelentését, miszerint az Európai Unió visszaél a hatalmával Magyarországgal szemben. A Fidesz elnöksége tegnap olyan világos mandátumot adott a kormánynak a Brüsszellel való tárgyalások vonatkozásában, amelyben kiállunk az elmúlt három év gazdaságpolitikája és a magyar emberek érdekei mellett. A Fidesz elnöksége arra kérte tegnap a kormányt, hogy ne engedjen a brüsszeli nyomásnak, ne preferálja a brüsszeli megszorításokat és ezt is világossá tettük: nem engedünk a rezsicsökkentésből - mondta a nagyobbik kormánypárt szóvivője.