Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emléktáblát avattak Faludy György emlékére Erzsébetvárosban

A 2006-ban elhunyt Faludy György író, költő, humanista emlékére avatott táblát egykori szülőházánál a VII. kerületi önkormányzat pénteken a Damjanich utcában Budapesten.


Dátum: 2013-05-10 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:55.447751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A költő Magyarországra visszatérése előtt tisztelgő első köztéri emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere leplezte le.

"Ennek a háznak a helyén állt az épület, amelyben Faludy György született. A költő nemcsak Erzsébetvárosban látta meg a napvilágot, hanem itt végezte tanulmányait, a Fasori Gimnáziumban szerezte meg érettségi bizonyítványát" - mondta a polgármester.

Hozzátette, hogy Faludy mindig magyar nyelven írt és publikált. Több évtizedes külföldi tartózkodása alatt is csak anyanyelvén alkotott. "Hiszen úgy vélte, hogy a költő, író csak a saját anyanyelvén szólalhat meg igazán szabadon és hitelesen". Vattamány Zsolt kitért arra, hogy az író "szenvedélyesen" vonzódott a szabadsághoz, azért vállalta az emigrációt, mert külföldön a szabadságélményről nem kellett lemondania. "Akkor, 1989 májusában tért vissza Magyarországra, amikor már lehetősége volt arra, hogy kompromisszumok nélkül és szabadon írhasson" - hangsúlyozta a polgármester.

A költő emlékére készült tábla Zámbó Kornél képzőművész alkotása.

Kapcsolódó elemek