Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négyszázmillió forintot nyert el Pétervására városrehabilitációra

Négyszázmillió forintot nyert el az Első lépés - szociális célú városrehabilitáció elnevezésű projektjének megvalósítására a Heves megyei Pétervására. A százszázalékos támogatású pályázati forrásból megújul a város főtere és a művelődési központ, három társasház hőszigetelése és közösségi terei, valamint játszóterek épülnek.


Dátum: 2013-05-10 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:55.796592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth László megyei kormánymegbízott a településen tartott pénteki sajtótájékoztatón a projekt címére utalva közölte: "azt szokták mondani, hogy az első lépés a legnehezebb, de egyben a legfontosabb is, mert magában foglalja a szándékot, kijelöli az útirányt és előrevetíti a megérkezés bizonyosságát".

Hozzátette, a cél, hogy a kisvárosban megfelelő minőségű közösségi terek jöhessenek létre, amelyek a lakosokat összekovácsoló programoknak, rendezvényeknek adhatnak helyet. Ez különösen fontos egy olyan járási központban, amely többszörösen is hátrányos helyzetű - közölte.

Eged István (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta: a város az utóbbi években külön figyelmet fordít a felzárkóztatásra és a szociális célú fejlesztésekre. A program elemei közé tartozik a közterületek, így elsősorban a város főterének a felújítása, a játszótérépítés, vagy a művelődési központ felújítása és 200 négyzetméterrel való bővítése.

Az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében megvalósuló pályázat a helyi közösséget szolgálja. A helybéliek, a helyi civil szervezetek, az ott működő intézmények javaslatai alapján olyan úgynevezett softelemekre nyertek el 33 millió forintot, mint például a helyi termékek kifejlesztése és piacra juttatása, a helyi civil szervezetek megismertetése, vagy a Vakáció a városban elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy élmény legyen otthon lenni, találkozni, együtt lenni a társakkal.

Kapcsolódó elemek