Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

VM: újjáélednek a háztáji gazdaságok

Indul a  Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) háztáji programja - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2013-05-10 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:03:56.144011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a kormány által elfogadott Nemzeti Vidékstratégia (NVS) lényegi eleme a helyi adottságokat figyelembe vevő termelés ösztönzése, melynek szerves része a háztáji gazdaságok felélesztése is. Ennek elindításához kormányzati közreműködés szükséges.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán beszélt a háztáji gazdálkodás újraindításáról beszélt, miután a szaktárca vezetése egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ügyvezető elnökségével.

A "klasszikus" háztáji gazdálkodást az jellemezte, hogy a termelők nemcsak saját magukat látták el, hanem először belföldi, majd később exportárualapot is előállítottak. Ennek az egykor eredményes együttműködési formának a mai viszonyokhoz adaptált kialakítása, újjáteremtése a cél - írja a közlemény.

A Vidékfejlesztési Minisztérium háztáji programjának hatékony működése és működtetése szerepet játszhat a vidék gazdaságélénkítésében. A piacra juttatott árufelesleg értékesítése, feldolgozása ugyanis új beruházási igényeket és így új munkahelyeket teremthet, fejlesztve a feldolgozóipart.

Hozzájárulhat továbbá a lakosság életszínvonalának emeléséhez, a vidék népességeltartó és -megtartó képességének javításához. A program a vidék összefogására, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az önkormányzatok koordinatív együttműködésére épít - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó elemek