Az EU azt sérelmezi, hogy hazánk nem megszorításokat alkalmaz
A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által pénteken bejelentett 92,9 milliárd forintos zárolás a költségvetésben gyakorlatilag egyáltalán nem érinti a magyar családokat – húzta alá Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Echo Tv Napi aktuális című műsorában.
Dátum: 2013-05-11 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:00.701667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken, Budapesten jelentette be, hogy a kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben annak érdekében, hogy Magyarország kilenc év után kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. A költségvetési zárolás mellett, ha szükséges, felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását a kormány. Rogán Antal felhívta a figyelmet, az egyenlegjavító intézkedés a büdzsét érinti. A frakcióvezető meggyőződése, hogy alapvetően ezekre a lépésekre nincsen szükség.
Rogán Antal szerint az Európai Unió vitatja azt, hogy a magyar gazdaságpolitika képes 3 százalék alatt tartani a deficitet. „Ehhez képest Brüsszel ezt soha nem vitatta akkor, amikor a baloldal kormányozta az országot, ez egy súlyos kettős mérce, mert hat éven keresztül még a 3 százalék közelében sem volt a deficit, ugyanakkor sem a Gyurcsány-, sem pedig a Bajnai-kormány soha egy rossz szót nem kapott Brüsszelből” – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.
A kormánypárti politikus úgy látja, az EU azt sérelmezi, hogy Magyarország nem megszorításokat alkalmaz, a kormány nem a családokat adóztatja, hanem többet kell fizetniük a bankoknak, a nagyvállalatoknak. Rogán Antal szerint a kormánypárt alapvetően abban gondolkodik, hogy a nagyvállalatok profitját az emberek javára kell csoportosítani.
A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: a Fidesz elnöksége arra kérte a kormányt, uniós tárgyalásai során ne engedjen a brüsszeli nyomásnak. Megismételte a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondottakat, miszerint szó sem lehetett rezsicsökkentés visszavonásáról, a magánszemélyek és a kis- és középvállalkozások adóterheinek növeléséről, a nyugdíjak megadóztatásáról, a nyugdíjemelés eltörléséről, a családtámogatások csökkentéséről és a gyermekek utáni adókedvezmények felülvizsgálatáról sem.
A 92,9 milliárd forintos zárolást Rogán Antal uniós zárolásnak nevezte. „Azt gondolom, hogy ezt a magyar családok semmilyen formában nem fogják észrevenni. A költségvetésnek kell egy kicsit szorosabbra húzni a nadrágszíjat. Azt gondolom, hogy ezeket egyébként az év végén fel lehet szabadítani. Tehát összességében minden előirányzat ugyanannyi lesz, amennyi a költségvetésben volt” – fűzte hozzá a Fidesz frakcióvezetője.