Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer: A magyarok maguk akarják irányítani sorsukat

A magyarok maguk akarják saját sorsukat irányítani - hangsúlyozta Szájer József  szombaton Lakiteleken.


Dátum: 2013-05-11 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:04.529335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"Mi magyarok komolyan vettük, hogy saját sorsunkat magunk akarjuk irányítani, és helyre akarjuk hozni az elmúlt húsz évben elkövetett hibákat -\xa0\xa0\xa0 mondta az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke a Lakiteleki Népfőiskola keleti nyitás kollégiumának hallgatói előtt, Nemzetpolitika az Európai Parlamentben címmel tartott előadásában. Az alaptörvény abból a kiindulásból született, ha helyre akarjuk hozni a hibákat, akkor az alapoknál kell kezdeni - tette hozzá.\xa0', 'Az EP-képviselő emlékeztetett arra, hogy az elvi kérdéseknél Magyarország rögtön beleütközött az "univerzalista ideológiába", mely mára uralkodóvá vált az Európai Parlamenten belül. Szájer József szerint egyre inkább csak a gazdaság határozza meg az együttműködés alapjait, "eltűntek a bennünket összetartó elemek". Ennek előzménye volt a politikus szerint, hogy teret nyertek az 1968-as párizsi diáklázadáskor hangoztatott ideológiák, melyek keresztényellenességet, a hagyományos társadalom szükségtelenségét, az ember énközpontúságát hirdették, ahol az embereknek csak jogaik vannak, az államnak pedig csak kötelességei. Ez a fajta gondolati irány lassan átvette a hatalmat Európában - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0

Az univerzalista ideológia számára elfogadhatatlan, hogy a magyar alaptörvénybe belekerült a keresztény gyökerekre utalás - mondta. Emlékeztetett arra, hogy az európai alkotmányba nem került bele a keresztény-zsidó gyökerekre történő utalás, annak ellenére, hogy az Európai Unió megszületéséhez vezető első lépéseket kereszténydemokrata politikusok tették meg. Magyarország nem illik bele abba az univerzalista ideológiába, ami uralja a mai Európai Unió parlamentjét, ezért valójában "nem rólunk szól ez a történet", hanem egy ideológiai vita középpontjába kerültünk - fogalmazott Szájer József.

\xa0\xa0\xa0

A fideszes politikus szerint létezik a kettős mérce, "ahol nem az számít, hogy ki mit csinál". Emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament legutóbbi vitájában lényegében egy "bírósági eljárás folyt", ahol nem adták meg azt a lehetőséget, hogy megfelelő módon megvédje Magyarország álláspontját, mert csak másfél perc felszólalási időt kapott. Szájer József hozzátette: a legelemibb európai elveket durván megsértik, valójában ideológiai szembenállásról szól a Magyarországgal szembeni eljárás.

\xa0\xa0\xa0

Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára Nemzet és politika, nemzetpolitika címen tartott eladást. Hangsúlyozta: a jelenlegi kormány a nemzetet létező, jövőbe tekintő közösségnek tekinti, amit erősíteni szeretne, vissza akarja szerezni az állam szuverenitását. Fontos elem a nemzet határokon átnyúló egyesítése, mely nemcsak érzelmi, hanem "közjogi értelemben történő újraegyesítést" jelent azáltal, hogy állampolgárságot kaphatnak a határokon kívül élő magyarok.']

Kapcsolódó elemek