Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tokió fejlesztené védelmi képességét

Japánnak fejlesztenie kell rakétavédelmi rendszerét és szorosabbra fűzni együttműködését az Egyesült Államok hadseregével, hogy készen álljon egy lehetséges nukleáris vagy terrorista támadás kivédésére - közölte a tokiói kormány a kedden nyilvánosságra hozott éves védelmi jelentésében.


Dátum: 2003-08-05 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:56.793313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentumban hangsúlyozták: nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy Észak-Korea igen előrehaladt atomprogramjának megvalósításában. Tokió ugyanakkor kész arra, hogy részt vegyen azokban a többoldalú tárgyalásokban, amelyek célja rendezni az észak-koreai atomfegyverprogram ügyében kirobbant válságot.

Az okmányban külön figyelmet szentelnek az észak-koreai ballisztikus rakétáknak.

A Reuters tudósításában megírta, hogy Phenjan 1998-ban Japán fölé irányított egy kétfokozatú ballisztikus rakétát, amely a Csendes-óceánba csapódott. A lépés arra késztette Tokiót, hogy idén márciusban két kémműholdat bocsásson fel, és szeptemberben további kettő indítását tervezi, hogy szoros megfigyelés alatt tartsa a Koreai-félsziget északi felét.

Dél-Korea a múlt hónapban azt állította, hogy Észak-Korea további, Japán elérésére alkalmas rakétákat állított hadrendbe.

A védelmi jelentés javasolja azt is, hogy Japán fejlessze rakétavédelmi képességét.

Ezzel kapcsolatban a Tokió Simbun című japán lap hétfőn arról számolt be, hogy a védelmi minisztérium jövő évi költségvetésében 831 millió dollárt kér az amerikai Patriot (PAC-3) légvédelmi rakétarendszer megvásárlására, amelyet azonban csupán Tokió körzetének védelmére vetnének be. A lépés várhatóan éles kritikát vált majd ki az ország többi térségéből.

A dokumentum végezetül azt ajánlja, hogy Japán aktívabban vegyen részt a különböző ENSZ békefenntartói feladatokban, a terroristaellenes küzdelemben és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában. Szorosabb kapcsolatokat alakítson ki az Egyesült Államokkal a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem elleni harcban, valamint a számítógépes rendszerek ellen intézett, az interneten végrehajtott támadások kivédésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek