Martonyi: Fontos a társulási megállapodás Ukrajnával
A keleti partnerség jövője miatt is fontos, hogy a novemberi vilniusi csúcstalálkozón az Európai Unió aláírja a társulási megállapodást Ukrajnával - mondta a magyar külügyminiszter a 6. Európa-Ukrajna fórum megnyitóján, Budapesten.
Dátum: 2013-05-13 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:15.283431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyi tárcavezető úgy vélte, az elmúlt időben Ukrajna jelentős erőfeszítéseseket tett a feltételek teljesítésére, és remélhetőleg ez minden tagállamot meggyőz. Felidézte: 2012 decemberében az EU feltételeket határozott meg egyebek mellett a választási kódexről, a reformok megvalósításáról és az igazságszolgáltatásról.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt három évben sok olyan fontos tapasztalatot szerzett, amely hasznos lehet a keleti partnerség országainak (Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova, Ukrajna és Fehéroroszország), és kész átadni ezeket az ismereteket. Kiemelte: a magyar kormány egy sor reformot hajtott végre, ami "mennyiségében és mélységében is" példátlan Európában, és hasznos példa lehet más közép- és kelet-európai országok előtt.
A tárcavezető azt mondta: a fórum megrendezésével Magyarország belép a keleti partnerség aktív alakítói, támogatói közé, és mindig számíthatnak rá a de
mokrácia, a jogállamiság és az integrációval kialakított együttműködés kérdéseiben.
Andrij Olefirov ukrán külügyminiszter-helyettes beszédében hangsúlyozta: Ukrajna külpolitikájának egyik fő célja a közeledés Európához, hiszen történelmi és kulturális gyökerei ide kötik. Ennek érdekében az elmúlt időben komoly reformokat, modernizációs programot hajtottak végre - közölte.
Úgy látja, a problémák, amelyekkel szembe kell nézniük, nem újak: ilyen a pénzügyi stabilitás és a kereskedelmi mérleg egyenlegének biztosítása, az energiabiztonság megteremtése. Minden európai tagállam tapasztalata hasznos lehet abban, hogy a kihívásoknak hatékonyan feleljenek meg, ezért a kapcsolatok megerősítése rendkívül fontos - vélekedett.
Suzana Grubjesic európai integrációért felelős szerb miniszterelnök-helyettes szerint az EU egyik legsikeresebb programja a bővítés, folyamatosan segíti a csatlakozásra váró országok átalakulását.
Kiemelte: a jó gyakorlatok megosztása az országok között segítheti a közeledést az EU-hoz, és ezek a tapasztalatok a keleti partnerség országainak is fontosak lehetnek. Szerbia is kész az eszmecserére egyebek mellett a vízumliberalizációról, a reformokról, hiszen ezt is jelenti az európai szolidaritás - mondta.
A 6. Európa-Ukrajna fórum, amelyet a lengyel Keleti Tanulmányok Intézete Alapítvány és a Külügyminisztérium szervez, alkalmat ad arra, hogy ukrán politikusok, parlamenti képviselők, szakértők tájékoztassák külföldi partnereiket országuk helyzetéről, valamint az EU és Ukrajna kapcsolatainak szorosabbra fűzésére tett intézkedésekről.