Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh: Hazánk elkötelezett a bővítés mellett

Magyarország elkötelezett az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése mellett és a nemzetpolitikai érdekek érvényesítésére törekszik az integrációs folyamatban – jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén.


Dátum: 2013-05-13 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:18.636000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt a nyugat-balkáni országok európai integrációjáról tartott tájékoztatójában azt mondta, Románia 2007-es uniós csatlakozási tárgyalásakor az akkori szocialista-liberális kormány "nem érvényesítette az alapvető magyar érdekeket".

Szerinte az EU és a nyugat-balkáni országok (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia) közötti tárgyalások estében folyamatos odafigyelés kell a magyar érdekek érvényesítése érdekében. "Vizsgázni fog Magyarország is, hatékonyan érdekérvényesítésből" – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a balkáni térség fontos Magyarország számára. "A nyugat-balkáni országokkal kapcsolatban meg kell találnunk, hol tudunk a legtöbbet segíteni" – mondta, hozzátéve, hogy a térség mind a hat országa pozitívan, szimpátiával viszonyul Magyarországhoz.

Németh Zsolt Európa újraegyesítése fontos eszközének nevezte a nyugat-balkáni országok uniós integrálását. Horvátország július 1-i uniós csatlakozása pedig "lokomotívja" a folyamatnak – tette hozzá. Úgy vélte, az uniós tagság, a bővítési folyamat erősítheti a térség stabilitását, ezzel a konfliktusok és a viták egyszerűbbé válását is hozhatja a térségben. Úgy vélte, hogy ezeket a középtávon érvényesülő fontos hatásokat az Európai Uniónak is fel kell ismernie.

Szerbia esetében kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy a Koszovóval és Horvátországgal megkezdett megbékélési folyamatot. Hozzátette: Áder János köztársasági elnök május végén Szerbiába látogat, és Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnökkel együtt megemlékezik a második világháború magyar és szerb áldozatairól.

Kapcsolódó elemek