Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország a saját lábán áll"

Magyarország elvégezte a házi feladatát, a saját lábán áll, nincs szüksége más országok pénzére, sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az Európai Unió pénzügyi programjára - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő hétfőn Helsinkiben, miután hivatalos látogatása során tárgyalt Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel.


Dátum: 2013-05-13 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:19.042303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMagyarország a saját lábán áll, és nem akar sem a finnek vagy éppen a németek segítségére szorulni. Ha támogatni szeretnék a magyarokat, ne segélyt adjanak, hanem inkább a finn cégek fektessenek be Magyarországon - mondta a sajtótájékoztatón vendéglátójának a magyar miniszterelnök.

\xa0\xa0\xa0

Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy egyetért a mélyebb európai integrációval, de szerinte az euróövezeten kívüli országok számára rugalmasabb gazdaságpolitikát kell engedni, mert azok egészen más helyzetben vannak, mint az eurózóna tagjai, de még a saját fizetőeszközt használók is jelentősen különböznek egymástól, elég összevetni például Svédországot és Magyarországot.\xa0Az európai adóharmonizáció ügyében megerősítette, nem ért azzal egyet, mert az nem segíti a versenyképességet.

\xa0\xa0\xa0

Szólt a magyar gazdaság helyzetéről is, a csökkenő államadósságról, a tavalyi 1,9 százalékos költségvetésihiány-adatról, sikertörténetnek nevezve ez alapján Magyarországot, majd reményét fejezte ki, hogy kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól.\xa0Orbán Viktor újságírói felvetésre válaszolva hangsúlyozta: az Európai Bizottság mint intézmény sohasem mondta, hogy a magyar kormányzati politika antidemokratikus lenne, ilyet csak az Európai Parlament szocialista, liberális és zöldpárti képviselői állítottak.

\xa0\xa0\xa0

Egy másik finn újságíró a negyedik alkotmánymódosításról kérdezte a magyar kormányfőt, aki elmondta, a parlament, betartva a demokratikus szabályokat, azt követte, amit az Alkotmánybíróság kért, vagyis egybeszerkesztette az alaptörvényt az átmeneti rendelkezésekkel. Faggatták őt a finn-magyar nyelvrokonságról is, amelyről azt mondta, ez nem egy vélemény, hanem tény: a két nyelv rokon egymással.

\xa0\xa0\xa0

Erősebb Európára, de erősebb nemzeti felelősségvállalásra is szükség van', 'Jyrki Katainen a sajtótájékoztatón elmondta: a tárgyaláson szó volt az Európai Unió értékeiről, a közösség jövőjéről, és hangsúlyozta továbbá a jogrend fontosságát. Erősebb Európára, de ezzel egy időben erősebb nemzeti felelősségvállalásra is szükség van, különösen a gazdaságpolitikában - fogalmazott.

\xa0\xa0\xa0

A finn miniszterelnök szólt arról is, hogy bízik abban, hogy Magyarország végrehajtja az Európai Bizottság által kért korrekciókat, fontosnak nevezve a konstruktív vitákat. Újságírói kérdésre elmondta továbbá, hogy figyelemmel követi a Velencei Bizottság Magyarországgal kapcsolatos értékelését, hozzátéve: Finnországnak alapvető fontosságú az alapjogok betartása minden uniós tagállamban.\xa0', 'A magyar miniszterelnök egynapos hivatalos finnországi látogatását a Sauli Niinistö köztársasági elnökkel folytatott megbeszéléssel zárta.']

Kapcsolódó elemek