Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alaposabb atomellenőrzést szorgalmaz Washington

Az Egyesült Államok fenn akarja tartani az Iránra nehezedő nyomást és az ország atomprogramjának tüzetesebb ellenőrzését szorgalmazza.


Dátum: 2003-08-05 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:57.091455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iráni atomprogram változatlanul "komoly probléma" - jelentette ki Scott McClellan amerikai elnöki szóvivő. A washingtoni kormányzat ezért a nemzetközi közösséggel és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel együttműködve "alaposabb ellenőrzéseket" akar kieszközölni. "Az Iránra gyakorolt nyomást" fenn kell tartani. A teheráni kormány nem folytathatja eddigi irányvonalát, ez "megengedhetetlen" - hangsúlyozta McClellan hétfőn a Texas állambeli Crawfordban.

Teherán a nyilatkozat elhangzását megelőzően, hétfőn megkezdte döntőnek ígérkező tárgyalásait a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőivel nukleáris létesítményei be nem jelentett ellenőrzésének engedélyezéséről. A NAÜ háromfős jogi szakértői csoportja hétfőn az iráni kormány jogászaival találkozott - jelentette az AP amerikai hírügynökség.

Irán az atomsorompó-szerződéshez csatolt kiegészítő jegyzőkönyv aláírását mostanáig békés atomprogramja fejlesztésének nyugati támogatásához kötötte. Az Egyesült Államok azzal vádolja Teheránt, hogy titokban atomfegyver előállításán munkálkodik és megpróbálja elérni, hogy a NAÜ nyilvánítsa ki: Irán megsértette az atomsorompó-szerződést - írta az AP.

A Los Angeles Times hétfőn arról számolt be: "úgy tűnik, hogy Irán az atombomba gyártásához szükséges kapacitás kifejlesztésének végső szakaszához ért".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek