Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoppál: Lopott és hazudott a maffiabaloldal

A Gyurcsány-Bajnai szövetségnek semmilyen alapja, pláne erkölcsi alapja nincs arra, hogy bárkit számon kérjen - reagált Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője Molnár Csaba hétfői sajtótájékoztatójára.


Dátum: 2013-05-14 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:26.163259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlése szerint az a maffiabaloldal, amely az alvilággal paktált le egy választás elcsalásáért ne akarjon senkit számon kérni semmiért. "Ugyanazok, akik tönkretettét, kifosztották  Magyarországot és a magyar emberek ellen fordultak, ne akarjanak számon kérni senki semmiért" - fogalmaz.

A Gyurcsány-Bajnai szövetségnek nyilatkoznia se kell arról, hogy felvállalta-e a bűnt, mert a tények és jegyzőkönyvek igazolják azt - jegyzi meg, hozzátéve: a baloldalon hazudtak és loptak - ezt maga Gyurcsány Ferenc mondogatja, és korruptak is voltak - ezt meg Bajnai Gordontól tudjuk.

Mégis milyen alapon bírálnak ők alaptalanul bárkit is? - teszi fel a kérdést. Ahogy a vasárnapi komlói fölényes fideszes győzelem is igazolja, az emberek már átlátnak a szitán és nem hagyják, hogy a baloldal alaptalan rágalmakkal félrevezesse őket, pontosan különbséget tudnak tenni a hazug lejárató kampány és az igazi bűn között - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek