Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Ukrajna fokozatosan teljesíti a feltételeket

Nemzet- és kisebbségpolitikai szempontból sem közömbösek az Ukrajnában zajló folyamatok - mondta a külügyminiszter.


Dátum: 2013-05-14 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:26.561009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 6. Európa-Ukrajna fórum célja, hogy elősegítse az Ukrajnával kötendő uniós társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírását a novemberi vilniusi csúcson – mondta a Kossuth Rádiónak a külügyminiszter.

Martonyi János felidézte: az Európai Unió 2012 decemberében állapította meg az ehhez szükséges feltételeket. A miniszter ezek közé sorolta a választási szabályok módosítását és az igazságszolgáltatás reformját. A tárcavezető szavai szerint úgy tűnik, Ukrajna fokozatosan teljesíti a feltételeket.

Az Európai Uniónak és Ukrajnának is érdeke, hogy aláírják a megállapodást, amely Magyarország szempontjából is különleges jelentőségű, hiszen Ukrajna a legnagyobb szomszédunk, jelentős magyar közösséggel, így nemzet- és kisebbségpolitikai szempontból sem közömbösek az ott zajló folyamatok – magyarázta.

Martonyi János a 180 percben beszélt arról is, hogy az Európai Tanács júniusban dönthet a szerb csatlakozási tárgyalások időpontjáról. A külügyminiszter grúz kollégájával a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: gazdasági együttműködési és turisztikai megállapodást ír alá a két ország, Budapest pedig támogatja a Grúziával kötendő szabadkereskedelmi és társulási megállapodást is.

Kapcsolódó elemek