Kövér László fogadta a grúz külügyminisztert
Magyarország számára - a meghirdetett keleti nyitás politika részeként - Grúzia nagyon fontos partner, ezért törekszünk mind a gazdasági, mind a kulturális kapcsolatok fejlesztésére - mondta az Országgyűlés elnöke, amikor kedden hivatalában fogadta a magyarországi látogatáson tartózkodó grúz külügyminisztert, Maia Pandzsikidzét.
Dátum: 2013-05-14 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:36.330752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szilágyi Zoltán, Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: Kövér László megerősítette, hogy Magyarország -, amely az elsők között ismerte el Grúzia függetlenségét - támogatja a kaukázusi ország euroatlanti integrációs törekvéseit, csakúgy mint területi függetlenségét és integritását.
A közlés szerint Maia Pandzsikidze Magyarország segítségét kérte néhány szkeptikus nyugat-európai ország meggyőzésére Grúzia "fejlődésének elismeréséhez", és az Európai Unióval kötendő társulási megállapodás mielőbbi aláírásához.
Volt szocialista országként empatikusabban viszonyulunk azon országok problémáihoz, amelyek többé-kevésbé hasonló sorsban osztoztak az elmúlt hatvan évben - jegyezte meg Kövér László, és felajánlotta az Országgyűlés közreműködését - az úgynevezett Twinning programon keresztül - a grúz parlament felkészítésében az uniós csatlakozás elősegítéséhez.