Országos mintaprogram helyi eredményekre alapozva
Szerdán lezárult a Belvárosban a Segítő kezek – összefogás félmillió idős otthoni biztonságáért mintaprojekt igényfelmérő szakasza, mely a vártnál sokkal nagyobb eredményt hozott, majdnem megháromszorozta az igénylők számát. Az idősek biztonságának erősítése érdekében országos mintaprogram kidolgozására és bevezetésére kerül sor.
Dátum: 2013-05-15 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:04:56.419258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Budapest V. kerületében közel 5 hónapig tartó munkát minden esetben pozitív visszajelzések kísérték. A Belvárosi legidősebb idősek (80 év felettiek) száma 2235 fő, melyből közel 400 személy kért valamilyen segítséget a Jeneiné dr. Rubovszky Csilla által felkarolt projekt szolgáltatásai közül. A miniszteri biztos feladata az idősek szociális biztonságának erősítése érdekében országos mintaprogram kidolgozása és bevezetése, amely a közfoglalkoztatottak, közösségi szolgálatot végzők és önkéntesek segítségével, különösen a 80. életévüket betöltött idős embereknek nyújt segítséget önálló életvitelük megőrzéséhez, továbbá életkorukból mentális és egészségi állapotukból eredő problémáik megoldására.', 'A projektben résztvevők közül 181 idős rendszeresesen igényelt valamilyen szolgáltatást, míg 162 esetben időszakos támogatást kértek.
A programnak köszönhetően 20-25 százalékkal nőtt a meglévő szociális ellátórendszer igénybevevőinek aránya, leginkább a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a nappali ellátást nyújtó klubok szolgáltatásai iránt nőtt az érdeklődés.', 'Legnagyobb arányban az egyedül élő idősek használják ki a projekt nyújtotta lehetőségeket. Általános tapasztalat, hogy először konkrét kéréssel fordulnak az Önkormányzathoz (orvoshoz kísérés, közös bevásárlás), melyből a magány enyhítése és a segítőkkel való elégedettségnek köszönhetően rendszeres kapcsolat alakul ki.', 'A mai nappal a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, a 2008-ban Idősbarát Önkormányzat Díjas Jászfényszaru városa csatlakozik a mintaprojekthez. A program indokoltsága többek között, hogy a közel 6000 főt számláló településen a 80 év feletti idősek aránya meghaladja az országos átlagot.', 'Június folyamán reményeink szerint komoly eredményekkel zárulhat az immáron 4 település – Budapest V. kerület, Jászfényszaru, Kisvárda, Szombathely - által elindított mintaprojekt.']