Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyári étkeztetést biztosítanak a rászoruló keszthelyi gyerekeknek

Több mint száz rászoruló gyermek nyári étkeztetését kívánja biztosítani Keszthely önkormányzata pályázati forrásból.


Dátum: 2013-05-16 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:05:03.103523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött arról, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is biztosítani kívánják a rászoruló családok gyermekeinek a nyári étkezést - közölte a Zala megyei város önkormányzata szerdán az MTI-vel.

Az előzetes igényfelmérés alapján 117 gyerek kaphat június 17. és augusztus 30. között, összesen 54 munkanapon ingyen meleg ételt.

Az étkeztetési program 2,8 millió forintos költségének fedezésére állami pályázati támogatást kíván igénybe venni a város.

Kapcsolódó elemek