Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerencsétlen elképzelések a regionális rendszer átalakításáról

Most nem időszerű a regionális rendszer átalakításán gondolkodni, mivel minden erővel az európai uniós támogatások megszerzésére irányuló pályázatok kidolgozására kell koncentrálni - mondta Balsay István fideszes országgyűlési képviselő keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-08-05 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:59.810176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő - aki az Orbán-kormány államtitkáraként, majd a parlament területfejlesztési bizottságában részt vett a regionális rendszer tervezésében - hangsúlyozta: "aki ma hozzányúl a regionális rendszerhez, azzal játszik, hogy elvonja a figyelmet a tervezéstől, a programkészítéstől, az elért eredmények korrekt mérésétől".

Balsay István bírálta a közép-magyarországi régió kialakítására vonatkozó elképzeléseket, amelynek létrehozásával szerinte az ország többi része versenyképtelen helyzetbe kerülne a Fejér, Nógrád, Esztergom-Komárom és Jász-Nagykun-Szolnok megyét és a budapesti agglomerációt magába foglaló nagy régióval szemben.

"Nem lenne szerencsés, ha a csökkenő népességű országban mindenki a többinél kedvezőbb élet- és munkafeltételeket nyújtó közép-magyarországi régióba vágyna" - jelentette ki. Hozzátette: ez ellentétes lenne az Európai Unió felzárkóztatási szándékaival is.

Balsay István szerint jelenleg nem időszerű a regionális rendszer átalakítása azért sem, mert a területfejlesztés legfontosabb elemei, az önkormányzatok igen nehéz anyagi helyzetben vannak. Mint mondta, a kialakított hét statisztikai régiónál biztosan lehet jobbat is létrehozni, de úgy vélte, "aki most akarja átrajzolni Magyarország közigazgatási, területfejlesztési térképét, annak ötven évre előre kell látnia a lépés társadalompolitikai és egyéb következményeit".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek