Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Boldizsár Miklós író, dramaturg

Életének 59. évében elhunyt Boldizsár Miklós író, dramaturg - tudatta a Zikkurat Színpadi Ügynökség kedden. Az Ezredforduló című, az István, a király rockopera alapjául szolgáló drámának a szerzőjét augusztus 2-án érte a halál - mondta el Rosta Mária, az ügynökség produkciós vezetője.


Dátum: 2003-08-05 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:00.414715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Boldizsár Miklós 1945. március 13-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. 1971-ben a Magyar Televízió dramaturgja lett.

Nevéhez több színpadi bemutató fűződik: a Szerelmesek a város felett, a Hérosztratosz, illetve A hős című darab.

Az író a közelmúltban még részt vehetett az István, a király rockopera pulai, majd csíksomlyói nagy sikerű premierjén, de már nem élhette meg az 1983. évi magyarországi ősbemutató augusztus 20-i húsz éves jubileumát.

Boldizsár Miklóst a Zikkurat Színpadi Ügynökség saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek