"A baloldal bűnözőkkel végeztette el a piszkos munkát"
Nem kerülhet Magyarország és a magyar emberek sorsa újra a "maffiabaloldal" kezébe - közölte Sebestyén László, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Miskolcon.
Dátum: 2013-05-17 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:05:23.034311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején a baloldali kormány és az alvilág között köttetett "paktumok" mind a magyar, mind a külföldi közvéleményt felháborítják. Sebestyén László hozzátette: a Portik-Laborc ügy titkosszolgálati dokumentumaiból kiderült, hogy a baloldal megegyezett az alvilággal, és bűnözőkkel végeztette el a piszkos munkát saját hatalma megőrzése érdekében. Az "alvilág vezére, Portik Tamás azt is elmondta, hogy személyesen hordta a pénzt a baloldali politikusoknak" - közölte a fideszes képviselő.
Kijelentette, hogy ugyanazok a baloldali tömörülések készülnek a 2014-es választásokra, amelyek már egyszer "tönkretették az országot", erkölcsileg bukott politikusok, vállalhatatlanná vált baloldal "szipkázza el egymás elől a megmaradt baloldali híveket". A kormánypárti politikus felháborítónak nevezte, hogy a baloldalról telefonon megkeresik a lakosságot, majd a hívás végén az "automata bemondja, hogy a hívott fél adatait külföldi technikai berendezéseken tárolják". Hozzátette, hogy erről több bejelentést is kapott, és a Fidesz végére jár az ügynek.