Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: Az újrakezdés készsége a magyar lélek legfontosabb sajátossága

Az újrakezdés készségét nevezte a magyar lélek legfontosabb sajátosságának az Országgyűlés elnöke pénteken Gyálon, az új városközpont avatásán.


Dátum: 2013-05-17 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:05:30.326203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tBeindulni látszik a gazdasági növekedés, egyre inkább mozgásba lendül az ország, és a helyi közösségek által létrehozott beruházások is azt mutatják, hogy az újrakezdés készsége a magyar lélek legfontosabb sajátossága - mondta Kövér László. "Rendet teszünk, terveket készítünk, építünk" a gyálihoz hasonló helyi közösségek közreműködésével - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az állam egyik legfontosabb feladata az emberek szolgálata az egész nemzet sorsának jobbra fordulása érdekében.', 'Visszatekintve a szerinte minden szempontból mélypontnak számító 2010-es évre kifejtette, hogy a kormány nem fogadhatta el az akkori állapotokat, például a nagyfokú munkanélküliséget és a mélyszegénységet. Helyette lehetővé tette, hogy az unióban "kiharcolt" pénzügyi forrásokkal élve az "erre alkalmas" emberek, közösségek megteremtsék a számukra megfelelő életkörülményeket. A gyáli, igen sok erőfeszítéssel megvalósult projekt révén egy modern, európai kisváros központja készült el, ami egy új időszak, "nagy pillanat" az itteniek életében - méltatta a beruházók és kivitelezők, valamint a munkában résztvevő lakosok érdemeit Kövér László. Megfogalmazása szerint a közigazgatás egyik feladata, hogy az e területen dolgozó tisztviselők modern körülmények között végezzék tevékenységüket, mint ahogy ezt Gyálon a teljesen újjáépített polgármesteri hivatalban jövő hét keddjétől tenni fogják. "Van, ahol már beértek a kormányzati erőfeszítések első eredményei, van, ahol születőben vannak", és a legfrissebb adatok mindenképp azt bizonyítják, mozgásba lendült az ország - jelentette ki az Országgyűlés elnöke, akit az ünnepség végén bronzplakettel ajándékoztak meg az avatás alkalmából.

\xa0\xa0\xa0

A gyáli önkormányzat félkör alakú épületét is magába foglaló kistérségi szolgáltató központ, a városközponti sétáló utca és park, az új parkolók és zöldterületek, valamint a piac modernizálása több mint egymilliárd forintba került. A projekt költségéből több mint 730 millió forintot uniós forrásból fedeztek.']

Kapcsolódó elemek