Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békéscsaba ad otthont az idén a Városi Polgármesterek Randevújának

Békéscsaba ad otthont a XIX. Városi Polgármesterek Randevúja című rendezvénynek június 14-én.


Dátum: 2013-05-18 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:05:31.419104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városvezetők, polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők találkozóját a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezik meg, a résztvevők az önkormányzati reform eddigi tapasztalatiról hallhatnak előadásokat - mondta Kiss Tibor (Fidesz-KDNP), Békéscsaba alpolgármestere.

A program részeként közéleti fórumot is tartanak miniszterek és államtitkárok részvételével.

A fórum után átadják Az év polgármestere, Az év alpolgármestere és Az év jegyzője díjakat, amelyeket a találkozó szervezője és ötletgazdája, a Szféra rendezvényszervező társaság alapított.

Az idei rendezvény fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter, házigazdája Vantara Gyula (Fidesz-KDNP), Békéscsaba polgármestere.

A polgármesterek találkozójával párhuzamosan a városban két országos rendezvényre várják majd a közönséget, a Dél-Alföld hungarikumai és értékei kiállításra és a Csabai sörfesztivál és csülökparádé című gasztronómiai fesztiválra.

A Városi Polgármesterek Randevúját 1995 óta rendezik meg évente. Tavaly Tihanyban tartották.

Kapcsolódó elemek