Újabb idegenforgalmi fejlesztések Nógrád megyében
Három újabb Nógrád megyei projekt kapott összesen 660 millió forintos támogatást a turisztikai attrakciófejlesztés keretéből; a drégelypalánki kulturális tanösvény, a megye erdeit érintő ökoturisztikai fejlesztés és a mátrakeresztesi interaktív ásványkiállítás - tájékoztatott Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke kedden.
Dátum: 2013-05-21 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:05:43.835833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Becsó Zsolt ismertette: Drégelypalánk önkormányzata "Turisztikai célú kulturális tanösvény kialakítása a drégelyi vár lábánál" című pályázata 235,4 millió forintot nyert. A projekt célja olyan programcsomag kialakítása, amelyben a már adott turisztikai látványosságokat - mint Drégely vára vagy a Schaffer kút - egészítik ki újdonságokkal úgy, hogy végül tíz állomásból álló tanösvény mutatja majd be a helyi történelmet.
Az Ipoly Erdő Zrt. az általa kezelt nógrádi erdőkben végez komplex ökoturisztikai fejlesztéseket, hogy erősítse a turisztikai piacot. A megye minden területét érintő program 360,6 milliós támogatással zajlik. A Mátra nyugati kapujában, Pásztó mátrakeresztesi részén hozza létre az interaktív ásványkiállítást a Vidékfejlesztési Innovációs Nonprofit (VIN) Kft., a társaság erre 64,3 millió forintot nyert el. Itt az ásványok bemutatásán túl a látogatók megismerhetik majd az ásványok gyűjtésének, megmunkálásának eszközeit, és vezetett ásványgyűjtő túrákon vehetnek részt. Becsó Zsolt hozzátette: a turizmushoz kapcsolódóan az elmúlt másfél év döntéseinek köszönhetően 8 milliárd 379 millió forintot ítéltek meg Nógrád megyei fejlesztésekhez, így a 2002-2010-es időszakhoz képest, de regionális vagy országos összevetésben is áttörést sikerült elérni.