Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szűken mérnék a hűségjutalmat

Csak szűkebb kör kapná meg elsőként az ápolói hűségjutalmat - tudta meg a Magyar Nemzet.


Dátum: 2003-08-06 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:03.150693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jövőre az egészségügyi minisztérium javaslata szerint azok részesülnének az új juttatásban, akik legalább harmincéves munkaviszonnyal rendelkeznek, és az elmúlt négy évben folyamatosan betegágy mellett, három műszakban dolgoztak.

Három lépcsőben vezetné be a választási kampányban is megígért ápolói hűségjutalmat az egészségügyi tárca - derült ki a lap birtokába jutott minisztériumi anyagból. Teljes költségvonzata százmilliárd forint lenen, amelyből első körben csak tizenötmilliárdot osztanának szét. Arról nem szól a minisztériumi anyag, hogy mennyi pénz kapnának az érintettek. Korábban több minisztériumi vezető is úgy nyilatkozott, hogy a jutalom a az érintettek egyéves alapbérének megfelelő összeg lehetne.

Utópisztikus lenne azt gondolni, hogy egyszerre mindenki megkaphatná a jutalmat - fogalmazott Balogh Zoltán, a Magyar Ápolási egyesület elnöke. Azt azonban megjegyezte, hogy meglepően szűkre szabták a az érintettek első körét. Szerinte a minisztérium tájékoztatója alapján a jutalom nem járna a főnővéreknek, az ápolási munkát irányító és összefogó vezetőknek - például klinikai ápolásvezetőknek, kórházi ápolásigazgatóknak -, amit elfogadhatatlan feszültségforrásnak tart.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek