Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az MSZP az ország ellenzéke"

Az előző hetekben nyilvánosságot látott növekedési adatok nemzetközileg is komoly, pozitív visszhangot váltottak ki külföldön – mondta Rogán Antal a nemzetgazdasági miniszter felszólalására reagálva, kedden a parlamentben.


Dátum: 2013-05-21 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:05:47.485966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal parlamenti felszólalása

A Fidesz frakcióvezetője ennek kapcsán hangsúlyozta: a magyar negyedéves adatok lényegesen jobbak, mint a nyugat-európai országokban, vagy a hazánkkal szomszédos országokban napvilágot látott növekedési adatok.

Rogán Antal, megjegyezve, hogy a magyar növekedési adatokról kifejezetten pozitívan emlékezett meg a Wall Street Journal, a Bloomberg, a Reuters és a Handesblatt, rámutatott: csak a magyar szocialisták adtak ki olyan közleményt, hogy ennek az adatnak nem lehet örülni. Ennek kapcsán a frakcióvezető úgy vélekedett: ez volt az a pillanat, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy az MSZP nem a kormány ellenzéke, hanem az ország ellenzéke.

A szocialista frakcióhoz fordulva a fideszes képviselő úgy fogalmazott: „önök annak örülnek, ha az országnak rosszabbul megy, mert azt gondolják, önöknek ettől lesz jobb, de egy felelős politikust az különbözteti meg egy felelőtlen politikustól, hogy minden alkalommal az ország érdekeire figyel”.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2012, 'source_type': 'media', 'source_id': 10652, 'target_type': 'article', 'target_id': 127570, 'relation_type': 'describes'}