Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Potápi: Magyarország mindent megtesz az adatok védelmében

Jövő héten hétfőn kerül az Európai Parlament elé a felvidéki jogfosztott magyarok ügye - mondta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága elnökével közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. Potápi Árpád ugyanitt arról beszélt, Magyarország mindent megtesz, hogy ne essen senkinek bántódása amiatt, hogy felveszi a magyar állampolgárságot.


Dátum: 2013-05-21 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:05:52.814152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kitért arra is, hogy az ülés zárt lesz, és az még vita tárgya, hogy a kiutazó négy jogfosztott magyar jelen lehet-e azon. A tanács elnöke rámutatott: ez az első olyan petíció, amely tisztán magyarokat érintő jelenségre hívja fel a figyelmet.

Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke kérdésre válaszolva azt mondta: Magyarország mindent megtesz, hogy ne kerüljenek ezek az adatok nyilvánosságra, és ne essen senkinek bántódása amiatt, hogy felveszi a magyar állampolgárságot. Ha mégis  kikerülnének adatok, akkor az nem a magyar rendszer miatt van - jegyezte meg a bizottsági elnök.

['\n\t\t\n\t\tAz Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága 2012. november 6-án egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában elismerte és támogatta az Emberi Méltóság Tanácsának azt a tevékenységét, amelyet az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében tanúsít.

\xa0\xa0\xa0

A dokumentumban rögzítették, hogy a grémium egyúttal csatlakozik a Lomnici Zoltán és Gubík László felvidéki joghallgató által jegyzett, az Európai Parlament elnökéhez októberben benyújtott petícióhoz, mivel annak tartalmával és céljaival egyetért. A kezdeményezők Tőkés László európai parlamenti képviselőt kérték fel arra, hogy a petíciót nyújtsa be Martin Schulz EP-elnöknél. Mivel az EP-elnök elfoglaltságai miatt nem tudta átvenni a felterjesztést, az ügy sürgős volta miatt Tőkés László hivatalos úton a petíciós bizottság elé terjesztette a beadványt - közölte október 16-án az EP-képviselő sajtóirodája.', 'Lomnici Zoltán és Gubík László érvelése szerint Szlovákia megsérti az uniós közösségi jogot azzal, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt - alkotmányellenes és diszkriminatív módon - megfosztja a felvidéki magyarokat szlovák állampolgárságuktól. Szerintük az EU-nak eljárást kell indítania Szlovákia ellen, kötelezve Pozsonyt az elkövetett jogsértések megszüntetésére és az okozott károk jóvátételére.']

Kapcsolódó elemek