Sarcot vet ki a kormány a gépjárművek tulajdonosaira is
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány a huszonegyedik század elején a gépjárműhasználatot luxus tevékenységnek fogja fel, és ekképp is próbálja meg azt elfogadtatni a társadalommal - jelentette ki Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő szerdai, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A politikus a gépjárművek súlyadójának jövőre tervezett mintegy húsz százalékos emelése kapcsán fogalmazta meg bíráló szavait a kormánnyal szemben.
Dátum: 2003-08-06 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:04.125694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán-kormány közlekedési minisztere nehezményezte, hogy a pénzügyminisztérium jövőre egységesen 1200 forintra kívánja emelni a gépjárművek súlyadóját, holott egy tavalyi jogszabály értelmében a 2003-ban érvényes 800 és 1000 forint közötti gépjármű-súlyadót 2004-től az egységes, száz kilogrammonkénti 1000 forintos gépjármű-súlyadó kellene hogy felváltsa.
- Ez, akárhogyan is számoljuk mintegy 20 százalékos emelést jelent - mondta, hangsúlyozva, hogy az adóemelés mértéke lényegesen meghaladja a tervezett inflációt.
Fónagy János az emelés nagyságát illusztrálva elmondta, hogy a súlyadó megemelése egy Suzuki Swift esetében félévente mintegy 3 ezer, egy Opel Astránál pedig 4 ezer forint többletkiadást jelent.
A képviselő a Pénzügyminisztérium adataira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a körülbelül 2,5 millió személygépkocsit érintő változtatás mintegy 3,5-4 milliárd forinttal növelné a költségvetés bevételeit. - Ennyi pénzt vesznek ki a magyar gépjármű- tulajdonosok zsebéből - jegyezte meg, megemlítve azt is, hogy a gépjármű-tulajdonosok egyéb terhei ugyancsak növekedni fognak.
- Az autók ma sem alacsony kereskedelmi ára növekedni fog annak következtében, hogy az eddigi fogyasztási adó helyett regisztrációs díj megfizettetését tervezi a kormány. Ez 10 százalékos többletet jelent a gépjárművek jelenlegi kereskedelmi árában - közölte.
Mint megemlítette, a gépjármű-tulajdonosoknak az a vigasza sem lehet meg, hogy a 25 százalékról 23 százalékra tervezett áfa-csökkentésből valamifajta megtakarításra tehetnek szert. - Hiszen a jövedéki termékeknél ezt a két százalékos kiesést jelentős mértékben kompenzálni kívánja a kormány. Ez a benzin litereként 3 forintot jelent, és ez még nem tartalmazza a már megszokott inflációs növekedést - fejtette ki.
A Fidesz közlekedéspolitikusa úgy látja, hogy a gépjármű-tulajdonosokat sújtó megszorító intézkedéseket infrastrukturális szempontból sem ellentételezik.
Hiába jelentette be a közelmúltban a kancelláriát vezető miniszter, hogy növelni fogják az autópálya-építésre szánt összegeket - mondta -, ha ugyanakkor a költségvetési tervezetben azt olvashatjuk, hogy az állami beruházásokat összességében 25 százalékkal kívánják csökkenteni. Ezzel összefüggésben jelezte: a nem autópályákra és gyorsforgalmi utakra szánt összegek a korábban ismert 80-85 milliárd forint helyett az idén 55 milliárdos költségvetési keretet kaptak.
fidesz.hu