Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Eldőlt, hogy ki alkotmányoz

Az Alkotmánybíróság elutasította az alaptörvény negyedik módosítására vonatkozó ombudsmani kifogásokat.


Dátum: 2013-05-22 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:05.698013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal az m1 Az Este című műsorában

Teljes egészében elutasította az Alkotmánybíróság az alaptörvény negyedik módosítására vonatkozó ombudsmani kifogásokat. A testület Szabó Máté indítványát nem találta megalapozottnak, bár több alkotmánybíró is különvéleményt fogalmazott meg. A testület tartalmi vizsgálatot hatáskör hiányában nem végzett.

Az Alkotmánybíróság keddi döntése megerősítette az alkotmányt, az ehhez kapcsolódó jogi viták időszaka véget ért, ennyiben új időszámítás kezdődik – mondta az M1 Az Este című műsorában a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal úgy fogalmazott: ezt követően senki nem mondhatja azt, hogy nem jogszerűen fogadták el. A döntés megnyugtató, az alaptörvényben foglaltak pedig megfelelnek a hatályos rendelkezéseknek és jogi normáknak – tette hozzá.

Egyes alkotmánybírák ugyan különvéleményt fogalmaztak meg, de a politikus szerint az a lényeg, hogy „igen erős többséggel meghozott, egy irányba mutató döntést hoztak”.  Rogán Antal kiemelte: az alkotmányból fakadó minden egyes jogszabálynak meg kell felelnie az alaptörvénynek, „ez így van természetesen, és így helyes, az a jogfilozófiai kérdés azonban eldőlt, hogy ki alkotmányoz” – magyarázta. Az Alkotmánybíróság világossá tette, hogy az alkotmányt az országgyűlés alkotja meg, a döntéssel pedig a jogállamiság erősödött – hangsúlyozta.

Az új szabályok az esélyegyenlőséget is elősegítik

A frakcióvezető arról is beszélt, hogy teljesen új választási eljárási és választójogi törvényt fogadtak el, a részletszabályokat pedig még pontosítják. Állítása szerint a változtatásokra szükség van, hiszen az új kampányfinanszírozási törvény nyomán „tisztább, világosabb és átláthatóbb rendszert” teremtettek. Az új szabályok az esélyegyenlőséget is elősegítik, mert 2014-ben a mostani parlamenti pártok is annyi támogatást kapnak, mint bármilyen, választáson induló szervezet – közölte, megjegyezve: ezzel a Fidesz mond le a legtöbb állami támogatásról.

A politikus a keddi, napirend előtti vitáról elmondta: ez arról szólt, hogy ki hogyan ítéli meg az első negyedéves, „Magyarország számára rendkívül kedvező” gazdasági adatokat. A világ meghatározó újságírói pozitívan írtak erről, a szocialisták azonban úgy tesznek, mintha az ország ellenzéke lennének, és az ország sikere ellen drukkolnának – mondta Rogán Antal Az Estében.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4083, 'source_type': 'media', 'source_id': 10658, 'target_type': 'article', 'target_id': 127600, 'relation_type': 'describes'}