Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ifjúságpolitikai együttműködésről tárgyal Izraelben Mihalovics Péter

Dr. Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos vezetésével Izraelbe látogatott a zánkai Új Nemzedék Központ delegációja – egy februári együttműködési megállapodás értelmében – a helyi Ifjúsági Központ (Israeli Youth Exchange Council) meghívására - közölte portálunkkal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), szerdán.


Dátum: 2013-05-22 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:11.931369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint a találkozó célja a két intézmény által kitűzött ifjúságpolitikai célok egyeztetése, valamint közös programok tervezése volt. A 2014-es Holokauszt-emlékév kapcsán különösen fontossá válhat ez a partnerség, hiszen a két ország jövőre számos más területen is közös kezdeményezéseket fog megvalósítani - jegyzik meg Az izraeli Ifjúsági Központ a zánkai létesítményt potenciális helyszínnek tartja további ifjúságpolitikai rendezvények megtartására is - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek