Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: A zárolás keretösszege teljesülni fog

A kormány által elrendelt költségvetési zárolásokat a tárcák határidőre bejelentették a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), a keretösszeg teljesülni fog - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek szerdán.


Dátum: 2013-05-22 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:17.123542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette, hogy jelenleg a minisztériumok javaslatainak értékelése zajlik. Az, hogy milyen összegben, hol, milyen forrásokat zárolnak, az a tárcákon is múlik - jelezte.

A kormány május 10-én összesen 68,9 milliárd forintos költségvetési zárolásról döntött annak érdekében, hogy az államháztartási hiány biztosan az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásából való kikerüléshez szükséges, a GDP-hez viszonyított 3 százalék alatti szintre süllyedjen.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a tárcáknak  május 17-ig kellett jóváhagyásra megküldeniük a nemzetgazdasági miniszternek zárolási, illetve adott esetben előirányzat-csökkentési terveiket. Ezeket a terveket május 24-ig kell bejelenteniük a Magyar Államkincstárnak.

Kapcsolódó elemek