Már harmincezernél is több győri állt a rezsicsökkentés mellé
Győr két választókerületi Fidesz-elnöke sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy már harmincezernél is több győri állt aláírásával is a rezsicsökkentést támogató kezdeményezés mellé.
Dátum: 2013-05-23 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:27.858241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simon Róbert Balázs, a város alpolgármestere elmondta: noha elérték az akció kezdetén kitűzött célt, a hónap végéig folytatják a gyűjtést.
Kara Ákos országgyűlési képviselő megjegyezte, a parlament ezen a héten is tárgyal rezsicsökkentésről, így tovább mérséklik a terheket, hogy még több pénz maradjon a családok zsebében.
A Győr környéki falvakban egyre több segítővel és mind nagyobb intenzitással tudták folytatni az elmúlt hetekben az aláírásgyűjtést - tette hozzá a politikus, jelezve: míg korábban azt tapasztalták, hogy a legtöbb támogató olyan középkorú vagy idősebb ember, aki maga is rezsit fizet, az utóbbi időben mind több fiatal látja el kézjegyével az íveket.
Fontosnak nevezte, hogy a városközpont mellett a külső területeken és a megyeszékhelyhez közeli településeken is megszólították az ott lakókat.