"Csak virágzó közösségekből épülhet erős Magyarország"
Csak virágzó közösségekből épülhet erős Magyarország - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Szeresd a magyart! címmel rendezett konferencián, csütörtökön a Veszprém megyei Nemesvámoson.
Dátum: 2013-05-23 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:31.201454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Amikor hazaszeretetről beszélünk, általában patetikus jeleneteket képzelünk magunk elé, amelyeknek hétköznapi emberként ritkán vagyunk cselekvő részesei" - fogalmazott az igazságügyi és közigazgatási miniszter. Hozzátette, egy ilyen mozgalom esetében azonban, mint a hungarikum mozgalom, a hazaszeretet "kilép" az ünnepi tablókból, és állampolgári cselekvéssé válik. A hazaszeretet igazán erőssé akkor válik, ha hasznot hoz a hazának, a nemzetnek, a közösségnek, ahol élünk - hangsúlyozta Navracsics Tibor. Elismerően szólt a hungarikum mozgalomról, amely egyre erősebb, feltérképezi az elődök által hagyott kincseket, feltárja és örökíti az utókornak.
Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a 2007-ben alakult Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány évente szervez konferenciákat a térségben. Az idén három elemből áll a programsorozat. Ezek egyike a pénteken Kislődön szervezett minikonferencia a Szeresd a magyart! mozgalomról, amely a helyben fellelhető forrásokat, helyi értékeket méri fel. A második A néptánc ünnepe című rendezvény több mint száz fellépővel, június végén pedig hungarikum tábort szerveznek általános iskolásoknak. A rendezvény-sorozat fővédnöke Navracsics Tibor.
A konferencián megvitatták a helyi termékek piacra jutásának lehetőségeit, betekintést nyertek egy önellátó település, Rozsály életébe, szó esett a marketing fontosságáról a termékek, szolgáltatások értékesítésében, valamint az önkormányzatok helyi értéktárak létrehozásában játszott szerepéről és lehetőségeiről.