Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb csapás Blair tekintélyére

A nyár folyamán tovább csökkent Nagy-Britanniában a Munkáspárt választóinak száma - igaz, a konzervatívoké is; az iraki helyzettel összefüggésbe hozott jelenség haszonélvezői a liberális demokraták - tűnik ki a Populus közvélemény-kutatónak a hét végén végzett, és a The Timesban közzétett felméréséből.


Dátum: 2003-08-06 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:06.310962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E szerint, ha most vasárnap lennének választások, akkor a Labour 34, a konzervatívok 29, a liberális demokraták 24 százalékot kapnának, vagyis Tony Blair kormányfő még hivatalban maradhatna. A rövidke iraki háború idején még 43 százalékos Labour-támogatottságot mértek. Biztatóan alakul ugyanakkor a kormány szempontjából a Kelly-botrány kipattanásához képest a háborút helyeslők és azt rossznak tartók aránya: előbbi 49, utóbbi 29 százalékon áll a korábban mért 45, illetve 35 százalékhoz képest - derül ki a Populus grafikonjából; a háború idején mért 64:25 százalékos arányhoz képest viszont indokoltnak tűnik a kormányzatnak az az igyekezete, hogy szerénynek mutatkozzék az eredmények értékelésében és együttműködőnek a Kelly-ügyet kivizsgáló Hutton-bizottsággal.

Éppen ezért érte igen kellemetlenül a Barbadoson nyaraló Blairt, hogy egyik sajtószóvivője - történetesen az öngyilkos dr. David Kelly fegyverszakértő névrokona, Tom Kelly - azt találta mondani egy újságírónak, hogy David Kelly "Walter Mitty módjára viselkedett", arra az amerikai regényfigurára utalva, amely ábrándozásaiban éli meg nem létező személyes sikereit. Igaz, a vélekedés úgynevezett háttérbeszélgetésen hangzott el, de miután a Mitty-utalás kétszer is előfordult, a The Independent újságírója úgy gondolta, hogy kirukkol a történettel, különösen, hogy kollégáival egyeztetve azt látta, ez a miniszterelnökségi hivatal "vonala": felelőtlen nyilatkozgatónak föltüntetni a szakértőt, akinek szavait nem kell komolyan venni. Lord Hutton bíró vizsgálata ugyanis - mint a Bloomberg írja - éppen arra irányul, hogy kiderítse, dr. Kelly kellőképpen hitelesen kommentálta-e a kormány Irakra vonatkozó nyilatkozatainak igazságtartalmát.

A sajtóba is bekerült Mitty-hasonlat általános felhördülést váltott ki; dr. Kellyt ma temetik. Kelly szóvivő ugyan "maradéktalanul" bocsánatot kért, ami nem változtat azon, hogy munkáspárti értékőrzők azonnali elbocsátását követelték, tovább mélyítve a távolságot a kormánypárt uralkodó elitje és "mezítlábas" képviselői között.

Forrás: Világgazdaság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek