Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: Ma várhatóan elküldjük az Európai Bizottságnak szánt válaszokat

Várhatóan még ma, azaz május 24-én, pénteken elküldi a Közigazgatatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az Európai Bizottságnak az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban megfogalmazott kérdésekre adott válaszokat – mondta a 180 percben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.


Dátum: 2013-05-24 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:38.803980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a Kossuth Rádió műsorában a Tavares-jelentéssel kapcsolatban azt mondta, annak közjogi kötelező ereje csekély, inkább politikai hatása lehet, az Európai Parlament (EP) által megvitatandó és esetleg elfogadandó vagy elutasítandó dokumentumról van szó, amely nem kötelező formában fog megjelenni.

Navracsics Tibor szerint az, hogy a jelentéssel kapcsolatos magyar kifogások érvényesülnek-e a végső változatban a politikai vita függvénye. A kabinet megteszi a kifogásait, majd az EP alapjogokkal foglalkozó bizottsága, részben pedig a plenáris ülés szavazhat ezekről – tette hozzá a miniszter az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti jelentés tervezete kapcsán, amelyet a portugál, zöldpárti Rui Tavares május 7-én mutatott be.

A portugál politikus által összeállított dokumentum szerint bírák nyugdíjazásával és az ügyek áthelyezésével az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke befolyásolhatja az ítélkezést.  Navracsics Tibor szerint ezek nem tényállítások, hanem Rui Tavares érzéseiről, gyanakvásairól.  Ebből is látszik, hogy politikai dokumentumról van szó. A tárcavezető hozzátette, az Európa Tanáccsal folytatott együttműködés révén már számos esetben megnyugtatóan tudták rendezni ezeket a kérdéseket.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, az ügyek áthelyezhetősége melletti egyik fontos érv, hogy csak így kezelhetőek a bírósági eljárások elhúzódása okozta problémák. Erre példa az gyilkossággal vádolt ároktői banda ügye, amelynek tagjait ki kellett engedni az előzetes letartóztatásból, mert ügyükben nem született időben elsőfokú ítélet.  A miniszter szerint ugyanakkor a kormány pontosan tudja, hogy az ügyek áthelyezése nem a legjobb megoldás. A legjobb megoldás egy több milliárdos fejlesztés lenne az igazságszolgáltatásban, hogy több emberük, korszerűbb gépeik legyenek, fejlettebb infrastruktúrájuk és így le tudják dolgozni az elmúlt években felhalmozódott ügyhátrányt.

Kapcsolódó elemek