"Ebben a helyzetben ennyit érdemes mondani"
Martonyi János külügyminiszter derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolhatja jövő szerdán az Európai Bizottság.
Dátum: 2013-05-24 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:40.514215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter erről egy pénteki budapesti konferencia margóján beszélt az MTI-nek, azzal kapcsolatosan, hogy több médium is úgy értesült az elmúlt időben, hogy az uniós végrehajtó-javaslattevő testület szerdán a Magyarország ellen 2004 óta érvényben lévő eljárás megszüntetését javasolhatja.
Martonyi János úgy fogalmazott: "várjuk meg a szerdát, akkor az Európai Bizottság közzéteszi a javaslatát, és ezt követően a tanács fog végleges döntést hozni majd júniusban. Én a magam részéről derűlátó vagyok, ebben a helyzetben ennyit érdemes mondani".