Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Érdemes ezen az úton továbbmenni"

A tavalyi év harmadik negyedévében 100-ból 53 nő dolgozott, mely európai összesítésben sem rossz adat – hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó a „Mit tett a kormány a nőkért, családokért és a gyermekekért?” című konferencián pénteken.


Dátum: 2013-05-24 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:44.732824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő aláhúzta, nem léteznek egyenmegoldások, melyek mindenkire, minden élethelyzetre, és minden országra igazak lennének. Nincsenek egyenmegoldások sem a női, sem a család, sem a gazdaságpolitika területén – jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra, az unió szeret egyenmegoldásokkal próbálkozni; minden olyan országban, ahol baj van a gazdaságban, ugyanazt a megoldást ajánlja az EU-EKB-IMF-trojka. Emlékeztetett, Görögország problémája és Magyarország államcsőd-közeli helyzete nagyjából azonos időben volt. Láthatjuk hova jutott sajnos Görögország az EU-s gyakorlattal, megoldásokkal, és hova jutott hazánk a sokat támadott intézkedéseivel. Be kell, hogy vallják a támadók is, célravezető az a módszer, melyekkel Magyarország a helyzetet kezeli – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó.

A konferencián beszédet mondott többek között Szalai Piroska miniszteri biztos, Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója és Dávid Ilona, a MÁV-GySEV elnöke. A tudósítás itt olvasható.

Kapcsolódó elemek