Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar cégek lehetőségeiről tárgyalt Szijjártó

Magyar vállalatok befektetési lehetőségeiről tárgyalt pénteken Bosznia-Hercegovinában Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. A megbeszéléseken megegyezés született a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amelyhez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni.


Dátum: 2013-05-24 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:47.211383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Beszámolt arról is, hogy a magyar Eximbank által nyújtott finanszírozási háttérrel magyar cégek a jövőben lehetőséghez juthatnak bosnyák infrastrukturális fejlesztésekben, vízgazdálkodási projektekben és energetikai tendereken. Példaként említette, hogy a balkáni ország kormánya építi a Budapest-Szarajevó közötti páneurópai közlekedési folyosó boszniai részeit, több város most alakítja ki fő energiavezeték-rendszerét. A vízgazdálkodás területén is sok projekt indul a jövőben, ezeken várják magyar cégek részvételét.

Megegyezés született emellett a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amihez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni. Ennek jegyében mindkét kormány tesz lépéseket Horvátország felé azért, hogy tegye lehetővé a Budapest és Szarajevó között decemberben megszűnt vasúti személyszállítás újraindítását - mondta Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek