Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a palesztin foglyok szabadon engedése

Több mint háromszáz palesztin fogoly szabadon engedését kezdték meg szerda délelőtt az izraeli hatóságok. A szabadulókat több ciszjordániai településen és a Gázai övezetben lévő Erezben adják át a palesztin hatóságoknak.


Dátum: 2003-08-06 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:07.336456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos lista alapján szerdán 342 rab nyeri vissza szabadságát, az izraeli hadsereg azonban csak 339 fogoly elengedéséről tett említést. Száz palesztin egy későbbi időpontban szabadulhat izraeli börtönéből.

Izrael jó szándéka jeléül eredetileg 540 palesztin elengedését ígérte meg. Ezt a létszámot gondos mérlegelés után 442-re csökkentették. A palesztinok szerint azonban nem nagylelkű gesztusról, hanem mindössze porhintésről van szó, hiszen 6 ezer palesztin raboskodik Izraelben, így csak töredékük - mindössze 5 százalékuk - kerülhet szabadlábra.

Az izraeli hatóságok szigorú követelményeket támasztottak a foglyok szabadon bocsátásának feltételéül. Nem szabadulhat például az a rab, aki emberéletet követelő merényletbe keveredett.

Átadásuk előtt a palesztinok személyazonosságát gondosan ellenőrzik, majd aláíratnak velük egy nyilatkozatot, amelyben a szabaduló kötelezettséget vállal arra, hogy nem hajt végre terrorista, illetve erőszakos cselekményt. Aki ezt megtagadja, nem szabadulhat.

Helyszíni hírügynökségi jelentések szerint a foglyok átadása egyelőre rendben zajlik. Mindössze a Tel-Aviv melletti ultraortodox zsidók lakta Bné Brakból két személy tüntetett a palesztinok szabadon engedése ellen. A szabadságukat visszanyert palesztinok közül sokan örömükben a földre borulnak, mások a győzelem jelét mutatják ujjaikkal, illetve Allahot éltetik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek