Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az emberiség gyökere és jövőjének záloga a család"

A rosszul értelmezett individualizmus olyan, mintha kötőanyag nélkül rakosgatnánk egymásra téglákat - emelte ki Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, pénteken a Magyarország Jobban Teljesít konferenciasorozat nyíregyházi állomásán. Ugyanitt Kovács Ferenc Nyíregyháza fideszes polgármestere elmondta: elsősorban munkahelyek teremtésére és fenntartására volt szükség ahhoz, hogy a családok gazdasági alapját biztosítsák. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2013-05-24 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:50.726036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint azt az államtitkár elmondta: nemcsak az emberiség gyökere a család, de jövőnk záloga is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a döntéshozóknak nem jövőbe látniuk kell, hanem tanulniuk a múltból.

A kormány elmúlt hároméves teljesítményét értékelve kifejtette: a gyermekvállalás támogatás, a kisgyermekes anyukák munkaerőpiaci helyzetének javítása, illetve a munka és a családi élet összeegyeztetése terén komoly előrelépéseket ért el a kabinet.

Kitért rá, céljuk egy munka és értékalapú társadalom megteremtése mellett olyan szociális háló kiépítése, amely a munka világába való visszatérés feltételeit is megteremti.

A szűken értelmezett családpolitikai intézkedéseket érintve emlékeztetett: a Bajnai-kormány idején, 2009-ben és 2010 első félévében történelmi mélypontra zuhant hazánkban a gyermekvállalások száma. Ezért a kormányváltást követően azonnali cselvésre volt szükség – szögezte le.

['\n\t\t\n\t\tA gyakorlati intézkedésekről szólva elmondta: a gyermekgondozás időtartamát ismét 3 évre emelték, és az adórendszer átalakításának köszönhetően több mint 300 ezer forint többletből gazdálkodhatnak a családok.

\xa0

Egyúttal közölte, hogy a népesedési adatok visszaigazolják a kormány társadalompolitikájának sikerét, ugyanis csökken a halálozások és az abortuszok száma, míg az élve születések száma szolidan emelkedik.', 'Doncsev András aláhúzta: a kormány megbecsüli és tiszteli a nyugdíjasokat. Szavai szerint, míg az Európai unióban csökkent a nyugdíjak összege, addig Magyarországon stabil és kiszámítható állami nyugdíjrendszert hozott létre a kormány.\t\t\t\n']

['\n\t\t\n\t\tEnnek kapcsán az államtitkár aláhúzta: az idősek a család szerves részei, számítunk tudásukra, tapasztalataikra. Míg a gyerekeknek figyelmet kell szentelni, addig az időseket megbecsülésben kell részesíteni – fűzte hozzá.

\xa0

Doncsev András hangsúlyozta: kiemelt területként kezeli a kormány az idősek problémáit, már csak azért is, mert „nagyhatású erőforrások, akik továbbra is komoly társadalmi és gazdasági szereplők”. Ezzel összefüggésben elmondta: a nyugdíjrendszer ma már stabil és kiszámítható, és „a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését kismértékben túl is teljesítették”.', '"Komoly együttműködés alakult ki a város és a civil szervezetek közt"', 'Nyíregyháza fideszes polgármestere elmondta: a kormányváltást követően „adóság hegyek alatt küszködtek a városok”, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye is, azonban ma már költségvetési többletet tud felmutatni.\t\t\t\n']

['\n\t\t\n\t\tA családokat érintve Kovács Ferenc kifejtette: elsősorban munkahelyek teremtésére és fenntartására volt szükség ahhoz, hogy a családok gazdasági alapját biztosítsák. A polgármester elmondta azt is az önkormányzatokra jelentős feladatok hárulnak a bölcsődék, óvodák, iskolák fenntartásában, azonban ezt örömmel vállalják.', 'Kovács Ferenc köszöntőjében kitért arra is, hogy komoly együttműködés alakult ki a város és a civil szervezetek közt, ami az önkormányzat hatékonyságát növeli.

\xa0

Hangsúlyozta: a pénzügyi helyzet konszolidációja \xa0után e kapcsolatok továbbfejlesztésére is több forrást fordíthatnak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a gyümölcsöző együttműködésük folytatódik a kormánnyal és a civilekkel egyaránt a jövőben is.\t\t\t\n']

['\nEz a kormányzati cselekvés sarokköve', 'A rend visszaállítása a közigazgatás területén is megtörtént – mutatott rá Vinnai Győző kormánymegbízott köszöntőjében. Ugyanis, mint mondta, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok nem szolgálták a magyar emberek és családok érdekét. Sem gazdaságpolitikájukkal, sem társadalompolitikájukkal – fűzte hozzá. Ezzel szemben a Fidesz egyértelművé tette, hogy a családbarát politika az egyik \xa0sarokköve a kormányzati cselekvésnek – szögezte le.

\xa0

A családalapító érezze, hogy hasznos, amit csinál', 'Székely András a Három királyfi, három királylány Mozgalom vezetője hozzászólásában úgy fogalmazott: a kormány azt az érzést erősíti, hogy a gyerekvállalás jó dolog. Kiemelte: a családalapító érezze, hogy hasznos, amit csinál.\t\t\t\n']

Hasznosnak és jónak értékelte, hogy a kormány érezteti a társadalommal, hasznos a gyermekvállalás össztársadalmi szempontból is.

Rákóczi Ildikó, a Nyíregyházi Leány- és Nőegylet vezetője hozzászólásában arról beszélt, hogy 2010-től növekszik a születések száma és csökkent az abortuszok száma is. Fontos, hogy minden megfogant gyermek megszülessen, és családba szülessen – fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek