Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedését

A hungarikum klubok segítségével olyan közösség jön létre, mely segíti a nemzet felemelkedését - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja szombaton a Lakiteleki Népfőiskolán.


Dátum: 2013-05-25 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:06:56.206417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nemcsak a helyi értékek védelmét szervezi a helyi közösség, hanem bekapcsolódik abba az áramkörbe, mely egy határokon átívelő mozgalom, mely minden magyar értéket megtart és megőriz" - hangsúlyozta Lezsák Sándor a hungarikum klubok képviselőinek országos találkozóján. A találkozón a Kárpát-medence 37 településéről érkezett küldöttek megalakították a hungarikum klubok mozgalmát, majd egy nyilatkozatot fogadtak el.

Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő elmondta, hogy három elvet vettek figyelembe a magyar nemzeti értékekre és hungarikumokra vonatkozó szabályozás tavalyi elfogadásakor: legyen alulról jövő kezdeményezés, legyen minél kevésbé bürokratikus, a harmadik elv szerint Magyarország csak olyan törvényt hozhat, mely csak a határain belül hatályos, amivel azt szerették volna elérni, hogy "nacionalista mozgalmak ne tűzzék a zászlajukra".

Az országos találkozó résztvevői által elfogadott nyilatkozat szerint "a magyar nemzeti értékek átörökítendő és megőrzendő értékek, az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítését szolgálják". Fontosnak tartják, hogy a helyi, megyei értékek kiválasztása széles körű társadalmi együttműködés keretében valósulhasson meg. A közösség tagjai gyakorlati munkát vállalnak, és személyes példát mutatnak a nemzeti értékek összegyűjtésében, dokumentálásában. Többi között azt is vállalták, hogy arra ösztönzik a helyi közösségek tagjait: csatlakozzanak a Kárpát-medencei hungarikum mozgalomhoz, továbbá céltudatos együttműködést alakítanak ki a települési, megyei önkormányzatok képviselőivel, az ezen a területen tevékenykedő civil szervezetekkel.

Az Országgyűlés 2012-ben fogadta el A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló XXX. törvényt, majd megalakult a Hungarikum Bizottság. A hungarikumok körébe tartoznak tárgyak, szellemi alkotások, kulturális javak, jelképek, valamint a magyar nemzettudatot megtestesítő alkotások, nemcsak Magyarországról, hanem a Kárpát-medencéből, sőt a világ minden tájáról. A hungarikumokat először helyben, majd megyei és regionális szinten kívánják összegyűjteni. Ezekből az értékekből egy bizottság állítja majd össze a magyar értéktárat, a legismertebbeket hungarikum-védjeggyel látják el.

A kormány 2013. április 11-én fogadta el a Hungarikum-törvény végrehajtására vonatkozó részletszabályokat. A magyar nemzeti értékeket a Magyar Értéktár, a magyarság csúcsteljesítményeit a Hungarikumok gyűjteménye tartja majd nyílván. A kormányrendelet szerint, bármely állampolgár, civil és gazdasági szervezet kezdeményezheti, hogy a magyar szellemi és kulturális javak, szokások, jelképek és egyedi termékek közül valamelyik bekerüljön a Magyar Értéktárba. A Magyar Értéktárban nyilvántartott, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékeket a Hungarikum Bizottság minősíti majd hungarikummá.

Kapcsolódó elemek