Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem hagyja, hogy a családok húzzák a rövidebbet

Szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely a gyermekes családokat cserbenhagyta és a gyermekvállalást bűntette, a Fidesz kormányzásának  egyik alapértékének a családot és a gyermeket választotta - mutat rá vasárnapi közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2013-05-26 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:00.986299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő megfogalmazása szerint a baloldal szélsőséges gazdaságpolitikája veszélybe sodorta a gyermeket nevelő családok százezreit: a szülők fizetésének egyik felét elvitte a magas adó, a másik felét a rezsi. A gyermekes munkavállalók kezét elengedték, megszorításokkal sújtották és devizacsapdába taszították őket, otthonaikra jelzálog került - teszi hozzá a kormánypárti politikus.

Ha a Gyurcsány-Bajnai-szövetségen múlna, ma is ugyanazt a családellenes, veszélyes gazdaságpolitikát folytatnák, mint korábban: háromszor ekkora adókulcsot vetnének ki a szülőkre és radikálisan szűkítenék a családi adókedvezményt - hívja fel a figyelmet Zsigó Róbert, hozzátéve,  a Fidesz a baloldal kirohanásai és a nemzetközi nyomás ellenére kitart a gyermekes családok védelme, a családi adórendszer, a kisgyermekes anyukák foglalkoztatását segítő Munkahelyvédelmi Akció és a gyermekes családokat fokozottan segítő rezsicsökkentés mellett.

A családokat ma az alaptörvény védi, az örökbefogadás és a nevelőszülői hivatás támogatásával pedig minden segítséget megadunk ahhoz, hogy minél több magára maradt gyermek is mielőbb családban élhessen - hangsúlyozza a nagyobbik kormánypárt szóvivője.

Ma nem hunyjuk le a szemünket a gyermekek elleni bűncselekmények fölött, Európa legszigorúbb büntetőpolitikája sújt le a bűnözőkre. A Fidesz nem hagyja, hogy a gyermekes családokat hátrányosan érintő intézkedésekre kényszerítsék hazánkat, és a baloldal szélsőséges gazdaságpolitikája miatt újra a magyar családok húzzák a rövidebbet - szögezi le Zsigó Róbert.

Kapcsolódó elemek