Élenjáróból sereghajtóvá lett az ország
A történelmi Szociáldemokrata Párt úgy látja: az ország gazdasági helyzete megérett arra, hogy akár pártokon és ideológiákon felülemelkedve fogjanak össze a nemzetért aggódó politikusok. A renszerváltás óta nem volt erre példa, hogy egy kormány ilyen mélypontra vigye az országot, mondta Szűrös Mátyás.
Dátum: 2003-08-06 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:08.245403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szociáldemokrata párt saját értékrendje alapján elítéli a szocialista és liberális kormány hiteltelen ígérgetéseit - fogalmazott Szűrös Mátyás. A történelmi szociáldemokraták elnöke úgy látja, hogy a választásokon manipulációval szerzett szavazatokért cserébe a választók nem kaptak semmit.
- Nézzük meg mi mindent ígértek és ha a valóságot ezzel egybevetjük akkor láthatjuk, hogy ennek a kormánynak a szavahihetősége is kétségbevonható. Őszinte- e egyáltalán a néphez, a munkásemberekhez és a bérből- fizetésből élőkhöz? Már a miniszterelnök kormánybalépésének idején látszott a morális veszély amikor letagadta ügynöki múltját. A nép iránti alázat, tisztelet és megbecsülés nem érvényesülhet így - jelentette ki a szociáldemokrata párt elnöke.
Szűrös Mátyás az elmúlt év egyik legnagyobb veszteségének tartja, hogy az unióhoz csatlakozni kívánó országok élenjárójából sereghajtóvá lett az ország.
Forrás: Hír Tv
fidesz.hu