Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Számos fejlesztés lesz 2016-ig a Margitszigeten

Számos fejlesztés, köztük a sportlétesítmények rekonstrukciója és a szabadtéri színpad bővítése készül el 2016-ig a Margitszigeten - ismertette Tarlós István főpolgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.


Dátum: 2013-05-27 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:02.507590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városvezető cáfolta a Világgazdaságban megjelenteket, miszerint felparcelláznák a területet, mint mondta, ez egy "buta politikai hazugság". Tarlós István szerint a Margitsziget közvetlen fővároshoz rendelése egy hatósági változás, az önkormányzat a saját tulajdona felett gyakorolhatja a közigazgatási jogokat. Az adóbevételekre utalva felvetette: miért szedné továbbra is a XIII. kerület a fővárosi vagyonelem hasznát.

A fejlesztésekről szólva kifejtette: a felújított víztornyot, a szabadtéri színpadot és az új, barcelonaihoz hasonló szökőkutat két hét múlva adják át. A továbbiakban pedig egyebek mellett a stadion, a Palatinus strand, a teniszstadion felújítását tervezik, megújítják és bővítik a futópályát, új kikötőket és játszóteret építenek, megújul a díszvilágítás és az öntözőhálózat. Emellett bővítik a szabadtéri színpadot, fejlesztik a kis állatkertet, megújítják a növényzetet, több közlekedési újítás lesz és teljes lesz a csatornázás. A terület egészén wifihálózatot alakítanak ki.

A főpolgármester elmondta, hogy az elmúlt 23 évben nem készült komplex fejlesztési terv a Margitszigetre, pedig a fejlesztéseket már rég el kellett volna indítani "valakiknek". Hozzátette: lépcsőzetesen, többnyire saját forrásból, kormányzati támogatással valósítják meg a beruházásokat, várhatóan 2016-ig.

Kapcsolódó elemek