Magyarország júliustól az Eurotransplant teljes jogú tagja lesz
Magyarország július elsejétől teljes jogú tagja lesz az Eurotransplantnak, az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá Budapesten.
Dátum: 2013-05-27 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:10.176114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében elmondta, azzal, hogy Magyarország immár teljes jogú tagja a szervcsere koordinálásáért felelős szervezetnek, számos magyar beteg kap az eddiginél nagyobb esélyt az új élethez.\xa0A miniszter jelképesnek nevezte azt, hogy a teljes jogú tagságról szóló dokumentumot éppen negyven évvel az első magyarországi veseátültetés után írták alá. Mint mondta, a modern egészségügyi ellátás legnagyobb kihívása a szervelégtelenség, és ez a csatlakozás életminőségbeli változást jelent a donorszervre váróknak.\xa0Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy már az előzetes tagság is javított a hazai szervátültetéses műtétek arányán.
\xa0\xa0\xa0
A\xa0csatlakozással Magyarország bebizonyította, az egészségügyi ellátása biztonságosabb lett', 'Bruno Meiser, az Eurotransplant elnöke azt hangsúlyozta, hogy a csatlakozással Magyarország bebizonyította, az egészségügyi ellátása biztonságosabb és jobb lett. Hozzátette: az alapítvány 46 éves működése alatt 150 ezer transzplantációt végeztek el, és a teljes jogú tagsággal a magyar betegeknek is megnő az esélyük a sikeres szervátültetésre. Hangsúlyozta azt is, Magyarország felvételéről egyhangúlag szavaztak a szervezetben.
\xa0\xa0\xa0
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár elmondta, a csatlakozás feltételeinek kidolgozása a magyar betegszervezetek bevonásával és egyetértésével történt. Ugyanakkor megjegyezte, a szervátültetés komoly etikai kérdés is, amelyet mindig figyelemmel kell kísérni. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a donáció a feltételezett beleegyezés elvén alapul, vagyis ha valaki életében nem tiltakozott ellene, halála után felhasználhatók a szervei.
\xa0\xa0\xa0
Két évtizedes álom vált most valóra', 'Langer Róbert, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója azt mondta, a csatlakozással esélyegyenlőséget kaptak a magyar betegek a gyógyuláshoz.\xa0Két évtizedes álom vált most valóra - mondta a klinikaigazgató. Ehhez három dologra volt szükség: a szakmai szervezetek példás együttműködésére, az egészségpolitika támogatására és arra, hogy az Eurotransplant befogadja Magyarországot - mondta.
\xa0\xa0\xa0
Az Eurotransplant szervezetnek hazánkon kívül hét ország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia teljes jogú tagja.\xa0Az Országos Vérellátó Szolgálat tájékoztatója szerint a tagállamok 72 transzplantációs központja a szervre várók valamennyi fontosabb adatát rögzíti az Eurotransplant központi adatbázisában. Amint egy donorszerv elérhetővé válik, a jellemzői bekerülnek a rendszerbe. A szerveket néhány órán belül be kell ültetni, ezért az Eurotransplant folyamatos központi ügyeletet működtet.
\xa0\xa0\xa0
Amikor donort jelentenek a központnak, az Eurotransplant egyszerre készít valamennyi szervhez felhasználhatósági listát egy program segítségével. Ekkor négy fő alapelv érvényesül: a transzplantáció várt eredménye, a sürgősség mértékét meghatározó szakértő véleménye, mióta vár szervre a beteg, továbbá a résztvevő országok közötti nemzeti egyensúly.
\xa0\xa0\xa0
Az Eurotransplant ügyeletes koordinátora ezután felajánlja annak a transzplantációs központnak a szervet, amelynek a betege a lista élén áll. Biztonsági lépésként az a centrum is kap egy ideiglenes felajánlást, amelynek a második helyen áll a betege. Amint a szervet elfogadta a kezelőorvos, megkezdődhet a szervkivétel és a szállítás szervezése.']