Összevonják az önkormányzati krízissegélyeket
Jövő év január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást - döntött az Országgyűlés hétfőn.
Dátum: 2013-05-28 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:14.035693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselők 234 igen szavazattal, 44 ellenében és 32 tartózkodás mellett fogadták el Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztését.
A jogszabály szerint jövőre önkormányzati segély néven egységesül az átmeneti és a temetési segély, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. A jogosultság jövedelemhatára a mindenkori nyugdíjminimum 130 százaléka, azaz jelenleg 37 ezer 50 forint lehet - azok kaphatnak tehát segélyt, akiknél az egy főre számított családi jövedelem nem éri ezt el.
A települési önkormányzatoknak legkésőbb az év végéig kell megalkotniuk az önkormányzati segély megállapításának, kifizetésének, folyósításának és a felhasználás ellenőrzésének szabályairól szóló rendeletet.
A jogszabály szerint önkormányzati segélyben elsősorban azokat részesíthetik, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező nem várt többletkiadások - betegség, haláleset, elemi kár elhárítása, illetve gyermekneveléssel összefüggő kiadások - miatt segítségre szorulnak.
Soltész Miklós szociális államtitkár a javaslat parlamenti expozéjában az összevonás előnyének nevezte, hogy áttekinthetővé válik a szabályozás, ugyanakkor csökkennek az adminisztrációs terhek, az állampolgároknak ugyanis csak egyszer kell benyújtaniuk kérelmüket. Hangsúlyozta azt is: nincs meghatározva a támogatás maximuma, így az egységesítés nem érinti hátrányosan a jogosultakat.